Dávidnak is van egy sötét titka, a lányok nem izgatják, de a szívét nagyon is megdobogtatja Áron, a jóképű padtársa, aki pontosan tudja ezt, és gonoszkodva ki is használja. A két barát szerelemmel, árulással és szenvedéllyel teli útja döbbenetes eseménybe torkoll.
Van egy pont, amikor már nincs tovább. Van egy pont, ahol a szerelem már fáj.
Az olvasók szavazatai alapján a regény a 2013. évi Aranymosás Public Star könyve.
A könyv és én
Csupa jót hallottam róla a barátaimtól, és kíváncsi voltam rá, mivel szoktam olvasni az író blogját.
Történet
Petra nem vágyik másra, csak arra, hogy az elit iskolában megtalálja a helyét társai közt. Régóta vágyik az igaz barátságára, és ezért bármit hajlandón megtenni. Még átverni is képes az osztálytársait az anyagi helyzetét illetően. De kiderül a hazugság és Petrának olyan kegyetlen következményekkel kell szembenéznie, amilyeneket még rémálmaiban sem látott.
Véleményem
Az első dolog, ami tetszett ebben a könyvben: a témaválasztás. Örülök neki, hogy egyszerre két kényes témát- a homoszexualitást és az iskolai bántalmazást (bullying)- is felkarolt az író. Merész választás, és én szeretem az olyan írókat és könyveket, amelyek a tabu dolgokról is beszélnek. Mert ugyebár attól, hogy valami tabu, és elfordítjuk a fejünket, nem azt jelenti, hogy nincs is ott. Nem lehetett könnyű megírni ezt a könyvet, ahogy olvasni sem az. Természetesen nem azért, mert olyan rossz, sőt. De attól, hogy ez egy jó könyv, elég nyomasztó a hangulata. Az elején még minden csendes, de aztán... hát nyomasztó. Nyilván nem lehet egy lelki terrort szenvedő lánytól napsugaras gondolatokat várni, de ezt bírni kell az olvasónak is. A tinik világának bemutatása tetszett, bár nekem kicsit kevés volt. De alapjaiba véve benyomást kaphattunk arról, hogy néha milyen üresek és felszínesek a tinik, és úgy általában a korosztályról kapott kép reális. A történtek egy kicsit sarkítottnak tűnnek nekem, de lehet, hogy csak szeretném, ha ilyen nem fordulna elő a való életben....
Szögezzük le az elején: Petra is hibázott. Ő az áldozat, természetesen, de ez az egész reakció volt a hazugságra. Ami nem azt jelenti, hogy az ő hibája volt az egész. Az ő hibája a hazudozás volt, de amit a társai műveltek vele, az egyszerűen nem normális reakció 15 éves gyerekektől. Ezért is, ahogy említettem, nekem kicsit sarkított, de azért átjön a dolog lényege. Mi a lényeg? Hogy az a világ nem normális, ahol ilyen dolgok történnek. Beteges és undorító, de tény, hogy voltak már olyan, akikkel ez történt. És öngyilkosok lettek. A szerzőt a könyv megírására 2 külföldi fiatal öngyilkossága ihlette. Az egyiküket azért terrorizálták, mert meleg volt. Szerencsétlen nem tehet róla, ő nem kérte hogy meleg legyen, és emiatt kellett ellehetetleníteni az életét. Ez a könyv is megmutatja, hogy mit várunk a világtól, ha a szinte még gyerekek az iskolában ilyen kegyetlenek egymással. A vége gondolom kitalálható, de ha valaki nem akarja tudni, akkor SPOILER! Petra öngyilkos lesz. De mielőtt ezt megtenné, megöli azokat is, akik felelősek a történtekért. El tudjátok képzelni, hogy milyen szörnyűség vehet rá egy 15 éves, ártatlan lányt arra, hogy gyilkos legyen? Nem akarok hülyeséget mondani, de nekem úgy tűnt, hogy Petra megőrült a végére. Szerintem lehetett érezni a belső monológján is, hogy néha milyen rögeszmésen mantrázott magának. Kicsit emlékeztet Kosztolányi regényére, az Édes Annára. Aki nem ismerné (úgyis tudom, hogy nem olvastátok el kötelezőként-mellesleg én sem...), annak röviden: annyi a lényeg, hogy Anna, a cselédlány megöli a gazdáit. Látszólag teljesen ok nélkül, de az igazi ok az az, hogy Anna nem bírta elviselni a terrort, és beleőrült ebbe. Kicsit Petrát is ilyennek láttam, nem mintha nem lett volna rá oka. SPOILER VÉGE! Mert az a legszomorúbb az egészben, hogy nincs épkézláb oka annak, hogy miért tették ezt a többiek. A másik szereplő vonal, Dávidé azért nem ennyire elszomorító és tragikus: Dávid nem meri felvállalni homoszexualitását, illetve a pasija, Áron nem meri felvállalni őt. Végül itt halál nélkül megoldódott a dolog, szerencsére. Ez volt az, amit nagyon eltalált az író szerintem: Petra és Dávid sorsa közötti ellentét. Párhuzamosan történnek az események, de más a végkifejlet. Ez is azt mutatja, hogy két ilyen szituáció mennyire másként végződhet: sok tényező befolyásolja a történést. Végződhetett volna rosszul Dávid sztorija is, de nem. Látszik, hogy nem feltétlenül hordoz magában ilyen tragédiákat egy-egy problémásabb sors. És igen, azért attól is függ, kivel történik. Van, aki erősebb, és van aki gyengébb. Rengeteg finomságot kiemelhetnék még a könyvvel kapcsolatban, de szerintem jobb, ha hagyom, hogy mindenkinek beszéljen a könyv.
Szereplők
Dávid is egy abszolút szerethető karakter, és nagyon örülök, hogy legalább neki sikerült. A pasiját, Áront is kedveltem, bár az elején néha azért összevertem volna...
A többieket nem igazán kedveltem, de az tetszett, hogy még a legunszimpatikusabb karakternek is meg volt a maga tragédiája és titka, amire visszavezethető a személyisége. Az író megmutatta, hogy mi minden rejtőzhet a csillogó külső mögött.
Összességében egy nagyon elgondolkodtató, komoly témájú könyv, amit csak ajánlani tudok. És egy olyan könyv, amely bizonyítja, hogy a magyar írók többek, mint érdemesek olvasásra! :)
Az író: Rácz-Stefán Tibor
Íróként használja a Rácz- Stefán Tibor nevet, "civilben" csak Rácz Tibor. Balassagyarmaton született, az egyetemet Budapesten végezte. Szabadidejében blogol. A Fogadj el! az első regénye, második regénye várhatóan télen jelenik meg, Túl szép címmel.
http://racz-stefan-tibor.hu/
Borító: Tetszik, egyszerű, de nagyszerű.
Kedvenc szereplők: Petra, Dávid, Áron, Ákos
Kedvenc jelenet: Dávid és Áron a végén
Kedvenc idézet: " Az élet csodaszép."
Kiadó: Könyvmolyképző, 2014
Ár: 2699 Ft
Oldalszám: 296 oldal
Műfaj: lélektani, LMBT
Hol sikerült lecsapnom rá?: kölcsönkaptam
Sorozat: egyedülálló kötet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése