#ThrowbackThursday #2

Tudom, hogy a Szépség és a szörnyeteg TV-sorozatról írtam a Na de mi van a TV-sorozatokkal? rovatban, de az csak a 2. évadtól volt. És be kell, hogy valljam, az igazi rajongásom a sorozat iránt csak az 1. évadra vonatkozott. Utána se volt olyan rossz, de valami már hiányzott nekem mind a 2., mind a 3. évadból, hiába vártam nagyon az 1. évad után a következőt, nem volt annyira jó, mint az 1.

Anno valamikor 2013 nyarán kezdtem el nézni, fogalmam sincs, hogy találtam rá. Valószínűleg valami sorozatot kerestem szokásos nyári darálásra, és meg is találtam, az abszolút favorit Disney-mesém feldolgozását. Amit igazából egy 1987-es sorozat, amelynek szintén a mese volt az alapja (csak ott a szörny sokkal furábban nézett ki) inspirált, csak nagyon nagy vonalakban vették át a sztorit. Miszerint Catherine, a főhősnőnk, a New York-i rendőrség tagja, egy gyanús ügy kapcsán talál rá Vincent Keller-re, aki a szörny a sorozatban. Kiderül, hogy anno Catherine anyjának meggyilkolásakor Vincent mentette meg Catherine életét, és amúgy rejtőzködve él. És a sztori folytatódik, adott a szerelmi szál, meg persze megismerjük Vincent múltját és a többi. Személy szerint nekem tetszett a történet, bár néha jobban érdekelt a szerelmi szál, mint a nyomozós része a dolognak. Bár, igaz ami igaz, nagy teret és hangsúlyt kapott a szerelmi vonal, szóval ha valaki nem rajong a romantikus történetekért, akkor ez nem az ő sorozata. Mert igen, vannak benne nyomozós rész, meg titkok kiderülés és hasonlók, és nyilván ez mozgatja előre a történéseket, azért minimum ennyi hangsúly jut a szerelmi szálnak. Azért szerettem annyira ezt a sorozatot, mert egyrészről örök szerelmem marad a Szépség és a szörnyeteg mese alapszituja, és soha nem fogom megunni, másrészt pedig nagyon jól feldolgozták szerintem, nekem működött az, ahogyan az alapot átkonvertálták mai, modern környezetbe. És mivel itt a szerelmi szál van a középpontban, ezért egyfajta elvárás, hogy az jó legyen, és szerintem nagyon jól van felépítve. Persze tetszettek a nyomozós részek, Vincent háttérsztorija és Gabe feltűnése, szóval úgy az egész sorozatot imádtam. És ha lenne időm, még ma is szívesen megnézném az 1. évadot.

Nyilván nem feledkezhetek meg a jó karakterekről sem. Kristin Kreuk Catherine Chandlerként nagyon jó, a karakter pedig egy erős szereplő. Céltudatos, okos, független és magabiztos nő, akit nagyon bírtam. És persze szép, de hát ezt pláne megkívánja a karakter. :) Vincent Kellert Jay Ryan alakítja, én alapból nagyon szeretem a szörny karakterét, mert nagyon komplex karakter. Ami jól működik is, nem lehet nem szeretni. A párosuk szintén imádnivaló, soha nem lépnek át a nyálasba, csak a cuki romantikuson belül maradnak. Jól építették fel a kapcsolatot, örültem, hogy amilyen kérdés, kétely vagy probléma felmerült, mindig megoldották, nem söpörték a szőnyeg alá, és láthattunk egy igaz szerelmet, aminek hagytak időt a kibontakozásra. A mellékszereplők szintén jó karakterek, még érdekesebbé tették a sorozatot, örök kedvencei JT és Tess. Az 1. évad egy nagyon jó függővéggel zárul, de nekem sajnos a 2. évad kicsit csalódás volt. Nem volt olyan szörnyű, de nekem hiányzott belőle valami, ami megvolt az 1. évadban, és amit nem tudok megfogalmazni. A 3. évad már pláne nem tartotta a szintet, mindkét évadban volt néhány jó rész, de számomra felejthető volt, a 4. évadot már nem is néztem, és azt hiszem, ez volt az utolsó évad.
Összességében még ma is tudom ajánlani a Szépség és a szörnyeteget, de főként az első évadát, annak, aki szereti ezt a mesét, a romantikus sztorikat és még hozzá egy kis izgalmat. :)

Gésa-történet

Fülszöveg: Elbűvölő, lélegzetelállító történet egy titokzatos világról, amely egy letűnt kultúra rejtelmeibe, egy japán gésa életébe enged bepillantani. A történet egy szegény halászfaluból elkerülő 9 éves, kék szemű kislányról szól, akit eladnak egy gésa házba. A hű önéletrajzi leírásból tanúi lehetünk élete átalakulásának, miközben beletanul a gésák szigorú művészetébe, ahol a szerelem csak illúzió, ahol a szüzesség a legmagasabb áron kel el, ahol a nő feladata, hogy szolgáljon és tudásával elbűvölje a befolyásos férfiakat. Átélhetjük a háború okozta változást, amely egy új életforma kialakítására kényszeríti a gésákat, nem hoz szabadságot csak kétségbeesést és vívódást.

Ez egy olyan könyv, amit nagyon régóta el akartam olvasni. Sok helyen belefutottam, főleg a belőle készült filmbe. Kíváncsi voltam erre a világra, és kutattam egy kicsit magáról a könyvről. Olvastam, hogy a könyv nem mindenhol a hű a valósághoz, de ezzel együtt is az egyik legjobb könyv és történet. Nyilván jó alapja volt az írónak, és nekem nagyon tetszett.

Először is a történet. Ha valaki akciódús robbantgatásokra vágyik, akkor ez nem az ő könyve. A cselekmény lassan halad előre és nagyon részletes. Nagyon sokáig még csak nem is találkozunk a gésa témával, és ez így is van jól. Kell ennek a témának egy jó alap, mert így tudjuk megérteni a történetet. És az van. Számomra nem volt unalmas, élveztem a néha hosszúra nyúló leírásokat, mert illenek hozzá. A könyvben egy kicsit több figyelmet fordítunk Szajuri gyerekkorára, majd gésává válására, a felnőttkora, és a gésa-lét utáni élete már csak összegezve olvasható, nincs kifejtés. Tehát nagyon lassú, de nem unalmas. Egy cseppet sem. Nekem legalábbis teljesen új volt ez a világ, és még a könyv elolvasása után is kicsit rejtélyes maradt, és ez így jó.

Na most, aki hallott valamit a gésákról, az tudja, hogy elég vegyes az emberek véleménye ezzel. Legalábbis a tudatlan emberek. Utána olvastam, és láttam, hogy valaki kvázi kurvaként tekint rájuk. Nos, ez nem igaz. Bár a könyvben is van említés rá, hogy igen, vannak olyan lányok is- mint Szajuri testvére- őket viszont nem gésának nevelik. Én nem vagyok gésa (meglepetés!), de szerintem elég felháborító, hogy a nyugati világ ilyen címkéket ragaszt olyan nőkre, akik háromszor olyan műveltek és kifinomultak, mint ők. És arról sem szabad megfeledkezni, hogy a többségük nem önként és dalolva választja ezt az életet. Legtöbbjüket, mint főszereplőnket, eladták gésának. Ami, ha belegondolunk, nem is olyan nagyon jó élet. Sok-sok évet töltenek el a tanulással, és amikor gésák lesznek, ami szintén hosszú folyamat, míg annak hívhatják magukat, utána a pénz, amit keresnek, az sem az övék, hanem az okijáé, ami kitanítatta őket. Továbbiakban elég ügyesnek, szépnek, érdekesnek, ravasznak és néha manipulatívnak kell lenniük, hogy eltarthassák magukat és az okiját. Például, ahogy Szajuri megismeri Rák dokit, na az már valami. Nem kicsit voltam lenyűgözve attól az intrikától és ravaszságtól, ami bármelyik szappanoperába beillene, csak sokkal stílusosabb. Ha a gésák elég jól gazdálkodnak, találnak maguknak valakit, aki pénzeli őket, hogy leegyszerűsítsem. Magyarul: kitartott nőként élik az életüket, miközben a tudásuk miatt sokkal többre is vihetnék. Bár, persze gésaként pont, hogy az a csúcs, ha valakinek lesz dannája. Furcsa egy ellentét, nem? Manapság a nők kikérik maguknak, ha a férjük akarná eltartani őket (már aki), és mindent megtesznek, hogy önállóak legyenek, ne függjenek senkitől, míg a gésák anno pont erre hajtottak. Persze azzal a hátulütővel, hogy lehet, hogy a dannájuknak még egy felesége is van. Tehát kvázi rosszabb, mint egy háztartásbeli asszony. Nem lehetett férjük, vagy ha igen, utána nem lehettek

gésák. Viszont után mihez kezdene? Hiszen nem tanult más, csak a gésaságot. És nagyon szerelmesek se lehettek, hiszen ki akar olyan gésáért fizetni, aki másba szerelmes, van párja? Első hangzásra jó életmódnak tűnik, de ha belegondolok, nem igazán lettem volna gésa. És ezért tartom igazságtalanságnak, hogy valaki csak lekurvázza őket. Már csak az öltözködésük se arra utal: kb. 8 réteg rajtuk van, és mi a legszexibb rajtuk? A nyakukon lévő 3 csík, ahol nincs festék. Megtudtam egyébként, hogy egy félreértés miatt hiszik legtöbben, hogy a gésák egyenlőek a kurvákkal, de nem. Az már már kérdés, hogy néha úgy adták-vették Szajurit, mint egy darab húst, de akkor sem kurvaként. Szóval így szembesülni vele, hogy nulla hatásod van a saját életedre, hogy nincs választásod, és közlik veled, hogy te gésa leszel, tetszik vagy sem, most éppen ez a faszi akar a dannád lenni, tetszik vagy sem. Ezt valahogy nem bírtam elfogadni, ahogy a gésákat kezelték. Nagyrészt úgy tűnt, hogy csodálják, le vannak nyűgözve a gésától, de utána meg úgy kezelték, mint egy megvehető szolgáltatást. Nyilván egyrészt a gésák igen, egyfajta szolgáltatás, de ők még mindig emberek, szóval én úgy tudom felfogni, hogy mivel gésáknak a szórakoztatásért fizetnek, hasnolóak, mint mondjuk a szintis bácsi, aki a lagzikon fellép. Ő is szórakoztatásért kap pénzt, csak a ő zenél, a gésák meg... gésák, és ennyi. Bár nyilván nem a legjobb hasonlat, mert a szintis bácsi megválogathatja, hogy hova megy, de a gésák oda mennek, ahol fizetnek értük. Nem egyszerű helyzet, bár a legtöbbször úgy tűnt, ezt a gésák elfogadják. Bár nyilván mit is tehetnének? Vagy ez, vagy mennek az utcára. Ez a gondolkodásmód nekem nehezen érthető, de hát ahogy mondani szokták, az egy másik világ, és tényleg. Azért annyira nem csoda, hogy ma már nincs olyan sok gésa Japánban, mint anno.

A történet ugye Szajuri életét követi nyomon, akit gyerekkorában eladnak gésának, majd sok nehézség árán sikeres gésa lesz. A történet alapja Ivaszaki Mineko, Japán egyik leghíresebb gésájának élete. Most feledkezzünk meg arról, hogy elvileg nem teljesen igaz a sztori ebben a formában, ahogy le van írva, hogy az író elferdítette a történetet, hogy ebből per lett, bár kedvet kaptam hozzá, hogy a Ivaszaki saját könyvét, a Gésák gésáját is elolvassam, annyira megtetszett a dolog. Na most a történet, ferdítés ide, ferdítés oda, számomra nagyon érdekes volt, és még ha nem is hiteles, én elhittem. :) Szajuri gésává válása nem egyszerű, de mégis sikerül neki. Mindig valami nehézségbe ütközik, legtöbbször ellenfelébe, Hatszumomoba, aki úgy fogható fel, mint amcsi filmekben a suli méhkirálynője. Nagyjából. Csak gésában. Szóval Szajuri eléri az álmát és gésa lesz. Nem szeretném annyira kifejteni a sztorit, mert elég érdekes ahhoz, hogy elolvassátok. Egyébként külön imádtam azt a szerepcserét, ami Szajuri és Hatszumomo között zajlott. Szajurit gyerekként semmire tartották, majdnem nem is lett gésa, míg Hatszomomo volt a okija jól kereső gésája. De aztán Szajuri végül gésaként legyőzi őt, és átveszi az ő helyét és szerepét, míg Hatszomomo kerül alulra. De hiába ez a "győzelem" Szajurinak hiányzik valami. Bár a gésák nem igazán élnek párkapcsolatban, ők is emberek, nem tudják kikapcsolni az érzéseiket. Szajuri szerelemre vágyik, többet akar, mint sikeres gésa lenni, és mire végre eljut oda, az még nehezebb, mint a gésává válása. Az elnök és Szajuri különleges kapcsolatát élveztem a legjobban. Hihetetlen, hogy Szajuri és az elnök is hosszú-hosszú évekig kitartott a másik mellett, még úgy is, hogy nem voltak kapcsolatban. Mivel ez az igazi szerelem, nyilván összejönnek a végére, bár nem voltam teljesen elégedett azzal, hogy az elnöknek közben felesége volt. Most komolyan, milyen volt az már?? Hol van a tökéletes boldog befejezés? Azért ez kicsit csalódás volt, be kell, hogy valljam. De azért túltettem magam a dolgon.

Szajuri volt a kedvenc karakterem, nemcsak azért, mert őt ismertük meg a legjobban, hanem azért

is, mert nagyon jó személyiség. A kitartása, a tűrőképessége, és az elszántság, ahogy bármit megtett azért, akit szeretett, nekem tetszett. Az, hogy nem adta fel, elfogadta, hogy ez van, ezt osztották neki, és akkor ebből kell a legtöbbet kihoznia. Persze nem egyből az elején, mire eljut eddig, addig még sok változáson keresztül megy. Nagyon tetszett az is, hogy Szajuir "meséli" nekünk a történetet, így még közelebb kerülhet az olvasó a főszereplőhöz.
Az elnök karakterét is kedveltem, habár én egy kicsit többet is bírtam volna belőle, mert annyira nem ismertem meg a karakterét.
Úritök egy nagyon érdekes mozgatója volt a sztorinak, egész végig. Rámutatott egy újabb hátulütőjére a gésalétnek: nincsenek igazán barátai. Szajuri és Úritök barátok voltak, de kvázi rájuk kényszerítették a rivalizálást, aminek próbáltak ellenállni, de nem tudtak. Hiszen végső soron egy gésának a másik gésa konkurencia, "elveszi" a vendégeket. És ezt nem éli túl egy barátság.
Hatszumomo hozta a tökéletes gonoszt a sztoriban, és valamiért nem tudtam megsajnálni a végére sem, mert nagyon szemét volt Szajurival, szóval szerintem megérdemelte, amit kapott.
Mameha karakterét nagyon szerettem, és szívesen elolvasnám az ő sztorjiát is, mert nagyon érdekes volt a kapcsolata a dannájával.

Film- Egy gésa emlékiratai
A filmet 2005-ben mutatták be, és számos díjat és jelölést be is gyűjtött, elsősorban jelmeztervezés és a zene kapcsán. A film vegyes kritikákat kapott, megosztó volt, különösen Japánban és Kínában, ahol például forgalomba sem került a film. Már csak a szereposztással is sikerült felkeverni az állóvizet, mind a japánok, mind a kínaiak nyavalyogtak, hogy egyes színészek miért nem japánok, miért kínaiak, mások meg mért japánok, stb...  Rob Marshall rendezte a filmet. Sayuri szerepében Zhang Ziyi, az elnök szerepében Ken Watanabe látható.

Összességében nekem az egyik kedvenc könyvem lett, tanulságos történet és nekem nagyon felkeltette az érdeklődésemet eziránt a kultúra iránt.

Borító: Egyszerű és semmitmondó, ráadásul ronda zöld, látszódhatott volna jobban az a szegény gésa.
Kedvenc szereplők: Szajuri, Elnök, Mameha
Kedvenc idézet: "Ma már tudom, hogy az életünk örökké változó, mint ahogyan a tenger hullámai sem maradnak ugyanazok. Minden küzdelmünk, győzelmünk és szenvedésünk hamarosan nem lesz más, mint egy tintafolt a papíron."
Kedvenc jelenet: Szajuri és az Elnök első találkozás, Szajuri és az Elnök összejön, Hatszumomo kiiktatása

Arthur Golden: Egy ​gésa emlékiratai
Kiadó: Trivium, 1997
Ár: 3990 Ft
Oldalszám: 448 oldal
Sorozat:egyedülálló kötet

#ManCrushMonday #2

Név: Barry Allen
Hol szerepel?: Flash TV-sorozat
Megszemélyesítője: Grant Gustin
Faj: szuperhős/metahumán
Életkor: -
Kedvenc idézet tőle: "Vannak olyan dolgok, amik elől nem futhatsz el."
Kedvenc idézet róla:-

Mit is mondhatnék az én abszolút kedvenc sorozatos szuperhősömről? Csak jót, nyilván. Barry karaktere számomra azért annyira szerethető, mert egyrészt nem tökéletes, másrészt, ha nem vesszük az erejét, egy átlagos srác. Nyilván egy olyan átlagos srác, aki aranyos, kedves, kimutatja az érzelmeit, jól néz ki, vicces, szóval olyan, akivel randizna az ember lánya (legalábbis én). Barry nem egy

tökéletes, elérhetetlen álompasi/szuperhős, hanem nagyon is megközelíthető és emberi. Mielőtt Flash lett, sokat szerencsétlenkedett és nem merte bevallani a szerelmét, mert túlságosan félt, és miután Flash lett, ugyanez volt. Persze változott a személyisége, de legbelül ugyanaz a srác maradt, ami jó. A legtöbb szuperhősről nehéz elhinni, hogy ők is emberek végső soron, de Barry nem ilyen. Igen, ő a leggyorsabb ember, de amúgy ugyanolyan ember, hibákkal és problémákkal. Csak az a helyzet, hogy néha ha ő hibázik, az másokra is kihat. Mint például ha visszamegy az időbe, hogy szétcsessze a rohadt idővonalat, és csak későn jön rá, hogy mit is csinált. Annak ellenére, hogy Barry amúgy okos, van néhány ilyen kifejezetten szar ötlete. De még ezért sem lehet teljesen hibáztatni, mert ő javarészt az érzéseit követve cselekszik. Amitől csak még imádnivalóbb lesz a karakter. Barry egy jó ember, nyilván, mivel szuperhős, ezért általában mások érdekeit nézi. Harcol a szeretteiért, és képes várni a szerelmére, míg neki is leesik a dolog. És én külön imádom még Grant Gustint, mert szerintem nagyon-nagyon illik rá ez a szerep, nem tudnék mást elképzelni Barry Allen-ként. A közelgő Justice League film margójára: meg fogom nézni a filmet, de nekem akkor is Grant Gustin lesz Barry. Ezra Miller biztos jó, meg minden, de egyszerűen én már így szeretem Barryt. Mondjuk, még mindig nem értem, hogy miért nem választottak egy másik Flasht a harminc közül, és akkor nem lenne két Barry Allen, meg néhány elégedetlenkedő rajongó... Visszatérve, Barry Allen a szívem (egyik) csücske, akit nem lehet nem szeretni.

#ThrowbackThursday #1

A ThrowbackThursday hashtag hasonlóan a ManCrushMonday-hoz szintén a közösségi oldalakon használatos. Mint a neve is mutatja, valamilyen régi emléket, szó szerint "visszaemlékezést" osztunk meg, nyilván csütörtökön. Ezt alapul véve úgy döntöttem, én is megcsinálom ezt a kis rovatot, csak én könyvekkel/filmekkel/sorozatokkal, mégpedig olyanokkal, amelyeket régen nagyon nagyon szerettem, bár sokukat ma is szeretem de van olyan is, hogy már nem igazán értem akkori rajongásom.

Benina

Ma egy magyar írónő, Benina könyveit hoztam. Elsősorban a Bíborhajú trilógiára és a Megsebzett szabadságra gondolok. A Bíborhajú egy eddig 4 részes sorozat, amelynek, ha jól tudom, készül az 5. része. Azért írtam trilógiát, mert szerintem az első 3 rész tartozik szorosan egybe. Ebben a 3 kötetben Claire White boszorkány a főszereplőnk, aki egyike az Utolsóknak, tehát tisztavérű boszorkány. Mivel régi mentora meghalt, új mentor érkezik hozzá, Kellan Black, akivel nyilván egymásba szeretnek. A románcon kívül még ott van a tény, hogy Claire-re az ereje miatt vadásznak rá a Zsoldosok, és innen a sztori adott. A többi két kötet pedig ennek folytatása. A negyedik részre majd visszatérek. Amikor anno megvettem ezt a könyvet, a Vörös Pöttyös könyvek még közel sem voltak olyan elterjedtek, mert viszonylag kevés könyv volt ezen megjelölés alatt. Én magam még csak ismerkedtem az olvasással, és a Vörös Pöttyös könyvekkel is. Első olvasmányom innen az Alkonyat volt, és ezután kerestem még hasonló könyveket. Még arra is emlékszem, hogy együtt vettem ezt a könyvet a Szellemidézővel. Arra viszont nem pontosan emlékszem, mi fogott meg, de valami biztos. És miután végeztem vele, elolvastam újra, meg újra, meg újra és akkora rajongó lettem, hogy szegény könyvet szinte ronggyá olvastam, pedig nagyon vigyázok a könyveimre. Itt viszont már nagyon látszik a könyv gerincén, hogy hol vannak a kedvenc részeim, plusz hirdetve az igét, boldog-boldogtalannak kölcsönadtam és reklámoztam. Hogy mitől estem ekkora rajongásba? A dolog szépsége az, hogy nem igazán tudom megfogni, de azért megpróbálom. Biztosan imádtam a sztorit, ami bár néha kissé lassúnak tűnhet, de pontosan ez kell neki, hogy leülepedjen a sok infó a boszorkányok világáról, mert elég sokat kapunk belőle, lévén sok minden a főszereplőnek is újdonság, mert emberek között él. Szóval a világfelépítés pontos és érdekes, pluszpont a kis hátsó összefoglalóért, meg a varázsigékért. Boldogan kántáltam én is, hogy Vulnuscurat! és hasonlók, akár ma is, mert még most is emlékszem rá. Második dolog talán a

szereplők voltak. Nyilván mindenki beleesik teljes testsúllyal a férfi főszereplőbe, Kellanba, akinek nem csak überjó neve van, ami nem elcsépelt, hanem féldémon volta miatt egyszerre rosszfiús, de közben romantikus. És még a háttérsztorija is jó. Ahogy egyébként minden karakternek. Nem elcsépelt sémák, hanem jól kidolgozott, érdekes szereplők, akik közül abszolút kedvencem a Bölcs, aki megérdemelne egy külön könyvet. A főszereplőnkkel, Claire-rel kicsit bajban vagyok. Régen annyira nem vettem észre, de most visszaolvasva néha idegesítő a csaj, nem annyira, hogy leteszed a könyvet miatta, de azért tud alkotni. Ja, és persze kiemelendő még az írónő nagyon jó stílusa. Benina volt Szurovecz Kitti után a második magyar írónő, akitől olvastam, és azonnal a kedvencem lett. Igazából mindkét írónő bebizonyítja, hogy a magyarok is tudnak alkotni, nem is kicsit. Szóval, epekedve vártam akkoriban a 2. részt, ami nem csak hogy olyan jó mint az első, hanem háromszor túlszárnyalta minden elvárásomat. Most komolyan, amivel indul, az egyszerűen csak zseniális és kegyetlen. Én sírtam rendesen, de elismeréssel is adóztam, mert kevesen lépnek meg ilyen kockázatos lépést, és utána az írónő még jól vissza is jön ebből. Nem írok semmi cselekményt, érdemes elolvasni, mert ez a két könyv még most is a kedvencem. És itt véget ér a dicshimnusz, pedig én még folytatnám. A 3. résszel viszont bajban vagyok. Nem tudom, mi ment ott félre, vagy csak nekem ment félre, de nekem nagyon. Talán túl sokat vártam tőle, ezért lett csalódás. Valamiért

nem tetszett. Nyilván ezek romantikus könyvek, de szerintem az első 2 kötetben még egészségesen rózsaszín volt a dolog, viszont a 3. részben nekem sokszor átcsapott a nyálasba, márpedig én nem szeretem a nyálas sztorikat, csakis a jó romantikus sztorikat, de azt sokat. És még így is sok volt nekem. Sajnos nem is nagyon emlékszem, hogy mi nem tetszett annyira, mert csak egyszer olvastam, ami elég fura, hiszen az előző két kötetet rongyosra olvastam. És akkor el is jutunk a 4. részhez, ami nem Claire-ről szól, hanem a jogosan szeretett mellékszereplőről, Milanról. Nagyon vártam ezt a rész is, mert Milan remek karaktere igazán megérdemelt egy külön sztorit, másrészt nagyon tetszett már csak Milan alaphelyzete, hogy neki, az Iudexnek, egy lány a testőre. Sajnos ez a rész sem aratott nálam osztatlan sikert. Valahogy nekem elvesztette a hangsúlyát, nem arról szólt, mint amit vártam, a jó alapsztorit, a Trixie-Milan páros nem lett olyan jól kibontva, mint ahogy gondoltam. Számomra kiveszett az a varázs, ami megvolt az első két kötetben, és ezt én sajnálom a legjobban. De ennek ellenére, melegen ajánlott olvasmány, mert az első két rész garantált jóság, a többi kettő meg lehet, hogy csak nekem volt kevésbé jó élmény.

A Bíborhajú sorozat részei: 1. Benina: A Boszorka fénye
                                                2. Benina: A Boszorka démona
                                                3. Benina: A Boszorka városa
                                                4. Benina: Milan könyve

A másik könyve Beninának, amiért oda voltam meg vissza, az Farkasok nemzetsége első kötete, a Megsebzett szabadság. Ez valójában egy történelmi magyar népmese, kiváló szerelmi szállal, jó sztorival és persze hibátlan mellékszereplőkkel. Alapesetben nem vagyok annyira oda a töriért, és a magyar törit sem kedvelem túlzottan, de ha kedvelem is, az tuti nem ez a korszak. Itt viszont elolvastam a fülszöveget, és beleestem a sztoriba. Az alapszitut már imádtam, a két ellenséges nép két tagja egymásba szeret, ami tipikus Rómeó-Júlia húzásnak tűnhet, de nem. Lehet ez a ellenségből szerelem dolog elcsépelt, bár alapjába véve én oda vagyok ezért az alaphelyzetért, azért nem mindig sül ez jól el. Itt nyilván, szinte már gyanúsan tökéletes a szerelmi szál, és nekem igazából elég is lett volna ez, mert hát az én kis lelkemnek ilyen egyszerű örömet szerezni, de sokkal többet kaptam. Ott vannak megint a jó kis szereplők, a korhű helyszínek/dolgok/cselekmények, ami így megírva még engem is érdekelt, és persze ott van a lehetőség a további jó sztoriknak Daval testvéreiről, amit MÉG MINDIG, évek óta, mióta először kiolvastam ezt a könyvet, nagyon várok. De komolyan, mivel még mindig szeretem ezt a könyvet, ezért a folytatásra is várok már több éve. És várok, amíg meg nem jelenik, mert nekem ez kell. És pont. Ha valaki netán ismeri az írónőt, szólhatna pár szót ennek a sorozatnak az érdekében. De addig, olvassátok el, mert megéri, magyar töri kedvelők és romantikus sztori rajongók előnyben.

Ennyi lett volna az első ilyen rovat, remélem másban is olyan jó kis nosztalgikus élményeket ébresztett, mint bennem. :)

#ManCrushMonday #1

A #ManCrushMonday hashtag gyakran használatos a közzöségi oldalakon, például Twitteren vagy Instagramon. Nagyon egyszerű a lényege: aktuális pasi-rajongásunkat kell megosztani, hétfőn. Ez a hashtag adta az ötletet egy új rovathoz, amelyben a kedvenc könyves/filmes/sorozatos fiú szereplőimet mutatom be nektek, értelemszerűen hétfőn. :) Ez az első ilyen poszt, szóval még kicsit tesztelős, lehet, hogy később jönnek még szempontok, és persze a SPOILER veszély fennáll.

Név: Daniel Altan Wing (Day)
Könyv: Marie Lu: Legenda-trilógia
Faj: ember
Életkor: 15 (Legenda)
Kedvenc idézet tőle: "– Minden nap azt jelenti, hogy újabb huszonnégy órányi lehetőséged van. Minden nap azt jelenti, hogy megint megtörténhet bármi. A pillanatnak élsz, és meghalhatsz egy szempillantás alatt, ezért aztán épp elég, ha egyszerre csak egy nappal törődsz. (...) Próbálsz a fényben járni."
Kedvenc idézet róla: "Day, a fiú az utcákról, akinek nincs semmije, csak a ruhája, amit visel, és a tekintetében izzó meggyőződés. A szívem az övé. Maga a szépség, kívül és belül. Ezüst fénysugár a sötétségben. Ő az én világosságom." (June)


A Legendában Day az első megjelenésével megvett kilóra. Emlékszem, nem vártam sokat ettől a könyvtől ezért volt akkora meglepetés, hogy az egyik kedvenc könyvem lett. És ez nagy részben köszönhető Day-nek. Day karaktere minden, ami egy fiú főszereplő lenni szeretne. Igaz, még mindig nem tudom teljesen elfogadni, hogy az első könyvben még csak 15 éves, mert annyival érettebb. Persze az utolsó rész fényében van értelme, hogy ilyen fiatal volt, de azért akkor is. Dayt azért szerettem annyira, mert nagyon okos és ravasz, annak ellenére, hogy egy bűnözőként indul, nem egy rosszfiú, mindvégig hűséges az elveihez, a családjához. Bár nem szerettem, amikor June-nel szakítottak, de kellett az oda. Ez mutatja, hogy Day, bármennyire is szereti June, végig hűséges volt a családjához, és nem tudta olyan könnyen elfelejteni, ami történt. És bár összetörte a szívem az írónő, de ez így volt jó. A másik nagyon jó dolog, hogy Day karaktere nagyon reális. Nem tökéletes álompasi, hanem olyan álompasi, aki felvállalja a hibáit és annak következményeit. Dayt nem lehet nem szeretni, mert minden ellenére, amin keresztül ment, mégis megmaradt az a tisztalelkű, jó ember, aki volt, még akkor is, amikor "bűnöző" volt. Amit June mond róla (fentebb) tökéletesen összefoglalja Day egész lényét. Nem tudom, hogy lehet ilyen tökéletes karaktert alkotni, de Marie Lu-nak sikerült.

Gyilkos a méhkirálynők között- Scream Queens- 1. évad

A Scream Queens-re még tavaly találtam rá, amikor elkezdték vetíteni, de sajnos akkor nem volt időm rá. Most azonban láttam, hogy itt a második évad, szóval gyorsan megnéztem, hogy a következő évadot már a leadással együtt nézhessem. A bejegyzésben SPOILER előfordulhat, bár próbáltam nem lelőni a poénokat.

A Scream Queens egy amerikai horrorvígjáték-sorozat, amit a FOX csatorna 2015. szeptember 22-én kezdett vetíteni. Magyarul Gyilkos történet a címe, ami egész találó lett, és 2016. szeptember 6-án volt a premier a PRIME csatornán, keddenként 10 órakor látható.

A történet a Kappa Kappa Tau nevű lányszövetség köré épül. Az egyetem új dékánja, Munsch dékán soha nem kedvelte a lányszövetséget, és elege van az ott történő botrányoktól. Ezért megváltoztatja a szabályokat, így a Kappa elnökének, Chanel-nek minden egyes jelentkezőt fel kell vennie. Miközben a lányok beavatása folyik, egy gyilkos, a Vörös Ördög szedi áldozatait, mégpedig főként a Kappa tagjai közül.

Összességében nekem nagyon tetszett ez a sorozat, de biztos vagyok benne, hogy nem mindenkinek jön be. Kicsit sajátos stílusa van, a műfaj megjelölésnél megtaláljátok a szatirikus horror és a sötét humor címkéket, ami tökéletesen illenek ehhez a sorozathoz. Egy tanácsom van annak, aki meg

szeretné nézni: senkit és semmit ne vegyél komolyan! De tényleg! Mert ha minden egyes abszurdumot és megszólalást komolyan vennénk, nos, senki nem nézné a sorozatot, és szinte mindenki meg lenne sértődve/fel lenne háborodva. Illik rá mind a szatirikus, mind a sötét humor jelző. A szereplők és az események mind teljesen komikus. Például vegyük az alaphelyzetet: egy sorozatgyilkos van a kampuszon, de a rendőrség hónapokig nem talál semmit, és arra a következtetésre jutnak, hogy a gyilkos egy szellem. (!) Nem tudom kellően érzékeltetni, hogy mennyire komikus és röhejes ez az egész, rég nevettem ennyit egy sorozaton. Tagadhatatlanul ez az egyik alapeleme és fűszere a sorozatnak, csak gratulálni tudok a készítőknek ezért az elborultságért.
Maga a történet elég eseménydús, nem nagyon lehet számolni, hogy hány ember hullik részenként, de jó sok, kb. a ház fele kihal a sorozat végére. Nem nyújtották túl hosszan, de nem is lett rövid: ennek pont ez a 13 rész kellett. A sorozatos öldöklés mellett a sorozat másik alapja a szereplők közti kapcsolatok (ki)alakulása. Persze, itt is vannak teljesen abszurd dolgok, amit nem lehet komolyan venni, de például Zayday és Grace barátsága jól felépített. Ami viszont nekem a legjobban tetszett, az az, ahogy a készítők néhány komoly témát, társadalmi bírálatot és erkölcsi kérdést beszivárogtattak a sok komolyanvehetetlen dolog közé. Például Chanel folytonos kijelentése (Mocskosul gazdag vagyok és hasonlók) megmutatja, hogy igen

ez ma így működik: Chanel megkap mindent, csakúgy, mint a pénzes emberek. Nincs számukra akadály, Chanel még a börtöntől sem ijed meg, mert tudja, hogy pénz ellenében úgyis kihozzák. A másik kedvencem a hálaadási rész volt, ahol a Radwell családnál bármit szabad, hiszen ők gazdagok meg ott vannak már valahányszáz éve, vagy Chanel #3 családjánál, ami mutatja az ünnepek elfásultságát, és hogy mennyire nem figyel senki már a családra még az ünnepekkor sem. Vagy többször látható a tipikus gazdag gyerek-szindróma: pénzem van, de szeretet nem kaptam, a családom még azt se mondja el, hogy az ünnepek alatt hol nyaralnak nélkülem, és még csak le se szarják, hogy egy sorozatgyilkos van az egyetem, ahol tanulok. Lehetne ezeket is a szatirikus humor közé sorolni, de mégsem illene. Ezért van nagyon jól megoldva, hogy a sötét humor és a komoly témák egymással egyensúlyba vannak. Imádtam ezeket, mert éppen nagyon nevetek az újabb abszurd hülyeségen, a következő jelenetnél pedig mellbe vág, hogy igen, ezek lehetnének igazi emberek súlyos problémákkal és boldogtalansággal.

A Kappa Kappa Tau működése is sok dolgot elárul. Bár annyira nem vagyok tisztába a lányszövetségekkel, hogy pontosan mi is a céljuk meg hasonlók, csak annyit tudok, hogy az amerikaiak nagyon szeretik őket. Annyira, hogy filmeket és sorozatokat gyártanak belőlük. Szóval nyilván a Kappa működését sem kell teljesen komolyan venni, kicsit sarkított a helyzet, de azért az alapja igaz. A jól ismet méhkirálynő hierarchiáról beszélek, ami ha jól emlékszem, a
gyerekkorom szinte összes amcsi filmjében benne volt, és ma is gyakori téma. Például ki ne ismerné a kultfilmmé vált Bajos csajokat? Ahol megvan ez a dolog, csak ott Plasztikok vannak, itt meg Chanelek. Bár szerény véleményem szerint a Chanelek messze nagyobb szemetek és picsák, mint a Plasztikok és persze teljesen máson van a hangsúly a filmben és a sorozatban. Szóval a Kappa működése leegyszerűsítve: a szép, népszerű, gazdag lányok semmibe veszik a többi csajt, úgy sértegetik őket, ahogy akarják, és még a saját "barátnőiket" is folyton megalázzák, és még a saját nevükön sem hajlandóak hívni őket. Ezért Chanel a lányokat, akik körülveszik, szimplán Chanel #2, #3 stb. néven emlegeti, kvázi emberszámba sem veszi őket. Amikor pedig Chanel-o-ween alkalmával a saját úgymond rajongóit alázza meg, akik ennek úgy örülnek, hogy majd kiugranak a bőrükből, nos, az különösen szép húzás volt. Tökéletes sarkítása a ténynek, hogy a "méhkirálynőket" utálnunk kellene, mégis, ha bármilyen figyelemre méltatnak bennünket, legyen az jó vagy rossz, azonnal ugrunk. Mert bár nem biztos, hogy a csaj különb nálunk, de annyit hajtogatja és olyan sok "bizonyítéka" van rá, hogy már mi is elhisszük, hogy ő az atyaúristen. pedig nem kéne. Ennek ellensúlyozására törekszik ugye Grace, aki megálmodta az emberbarát Kappa házat, és mindent megtesz, hogy megvalósítsa. Nagyon tetszett a lányok interakciója az egész sorozaton keresztül. Minden karakter és kapcsolat fejlődött, bár alapjaiba mindenki maradt, aki volt.

A sorozat egyik fő morális kérdése a gyilkosságokhoz kapcsolódik. Nem nagy spoiler, ha elmondom, hogy a gyilkos miért öl. Bosszúból. És mert úgy gondolja, ez az egyetlen módja annak, hogy a Chanel-féléket eltávolítsa. Nem egyszerű kérdés, hogy jogos-e ez. Pete, Grace barátja egy ponton a gyilkos mellé áll ezzel: szerinte megérdemlik. És ebbe én is belegondoltam. Ha mondjuk Chanel vagy a Kappa előző elnökei tényleg léteznének, és így viselkednének, akkor jogos lenne-e a megölésük. Mert hát mit lehetne tenni ellenük? Kb. semmit, mert úgyis kivásárolják magukat bármiből. Olyanokat, akik ennyi rosszat tesznek az emberekkel, mert hát valljuk be, önértékelésileg és mentálisan egy-két lányt egész életre elintézhetnek, jogos-e megölni. Lehet-e hibáztatni a Vörös Ördögöt, hogy meg akarja "tisztítani" a Kappát az ilyenektől. Nos ezt mindenki eldöntheti maga, személy szerint én sem vagyok biztos a válaszban, bár azt hiszem, senkinek nincs elég jó oka arra, hogy Istent játsszon élettel-halállal. A sorozat... hát végül is szerintem foglal egyfajta állást ezzel kapcsolatban, mármint ha a sorozat lezárását tekintjük. Hogy ez-e a helyes út, megérdemelték-e, nos, mindenki eldöntheti.

Szereplők
Grace-t Skyler Samuels játssza. Kedveltem a karakterét, bár annyira nem lett a kedvenc főszereplőm. Grace ellensúlyozza a Chaneleket, ő máshogy próbál ellenük tenni, mint a Vörös Ördög. Ő meg akarja változtatni a Kappát, bár persze kérdéses, hogy mennyire jó ez a módszer, hiszen bármikor felbukkanhat a következő Chanel. Az ő karaktere az anyja miatt érdekes, hogy mitől is lesz olyan valaki, amilyen, Hiszen Garce is lehetett volna a következő Chanel, de mégsem lett az. Helyette teljesen ellentétes gondolkodást vall. Pete-tel való kapcsolata annyira nem hatott meg. Sokkal érdekesebb volt, ahogy Chanel őt kezeli. Egyáltalán nem úgy, ahogy sok lányt a jelöltek közül, inkább mintha kicsit tisztelné a magabiztossága miatt.
Chanel Oberlin szerepében Emma Roberts látható, és atyaég, ez a csaj! Jobb, mint Regina George, amit ez a csaj lenyom. Azt lehetne gondolni, hogy egy gonosz csajt könnyű játszani, de szerintem nehezebb lehet, mint egy jót. Nem sokat értek a színészkedéshez, de azt még én is látom, hogy Emma Roberts tökéletes hozza a szerepet, és az ember szinte nem is tud más szereplőre figyelni, annyira jó. Kapcsolata Chad-del ismét egy újabb hasonlat, mert nem szól másról, csak a szexről és az érdekekről. mármint, Chad minden második mondata Chanelnek, hogy ó de gazdag vagy, mikor az ő családja is tele van. A gazdagokra jellemző telhetetlenség... Szóval, tipikus gazdag gyerek-szindróma ismét: nem tudok normális kapcsolatokat kialakítani, meg amúgy sincs szükségem normális kapcsolatra. Furcsamód én akárhogy próbáltam, nem tudtam utálni Chanelt, akármilyen gonosz, romlott egy karakter, nekem valamiért végig szimpatikus volt. Chanel sorsának végződéséről nem akarom lerántani a leplet, de ebben a furcsa katyvaszban pontosan ez tűnt a jó végkifejletnek.

Jamie Lee Curtis Cathy Munsch szerepében is simán feltörli a padlót bárkivel. Haláli mind a karakter, mind a színésznő. Kis érdekesség, hogy a "scream queen" kifejezés használatos a filmvilágban, nagyon leegyszerűsítve olyan színésznőkre szokták mondani, akik horrorfilmekben alakítottak, és Jamie Lee Curtis is megkapta ezt a címet. Szóval, Munsch dékánként nagyon jó. Utálja a lányszövetségeket, ezért állandó konfliktusban van Chanel-lel, de emellett elég titokzatos és ijesztő a nő.
A többi szereplő annyira nem volt kulcsfontosságú, sokan a lányok közül inkább sztereotípiák megjelenítésére voltak jelen és persze azért, hogy lehessen elég embert eltenni láb aló. Valamiért amúgy Chanel #3-t imádtam, és Denise karaktere is hatalmas volt. Valahogy egyébként s ok őrület és komolytalanság ellenére is képes voltak jó karaktereket alkotni, olyanokat, akikben volt mélység és összetettség, egy-egy lány háttérsztorija megérne egy külön sorozatot, de sajnos itt nem volt mindenre idő, ezért inkább minden lány sorsába kicsit beleláthattunk.

A gyilkos kiléte

Nyilván nem szeretném elrontani a poént, szóval semmi konkrétumot nem fogok írni. Nekem fogalmam sem volt arról, ki lehet a gyilkos, elég rossz vagyok az ilyenben, azt azért jobban levágtam, hogy ki nem a gyilkos, mert volt néhány túl nyilvánvaló szereplő, és persze ha ők lettek volna, akkor hol marad az izgalom? Mentségemre legyen mondva, mivel szinte az egész bagázs nagyon furcsa, és hozzá sokszor nagyon gyanúsan viselkednek, plusz még komolyan se lehet venni szinte semmit, amit mondanak/tesznek, nem egyszerű kitalálni, ki a gyilkos. Az egyértelmű volt az első rész után, hogy valami köze van a 20 évvel ezelőtti kis titokhoz, ami mellesleg nagyon ütős volt, jó, hogy ezzel kezdték az egész sorozatot. De amúgy én kellemesen meglepődtem, volt értelme a gyilkos kilétének, és a gyilkosságoknak is. Mármint az esetek nagy részében értettem, miért éppen azt öli meg akit, bár azért voltak random gyilkolászások. Külön pluszpont a sok változatos gyilkolóeszközért, ennek hála már semmilyen hétköznapi tárgyra nem tudok úgy nézni, hogy egyszerű tárgyként lássam őket.  Mint mondtam, nem árulom el a gyilkos kilétét, pedig biztos megérne egy misét, hogy miért ő és hasonlók, de ezt mindenki vitassa meg magába vagy kommentbe. :)

2. évad
Reményeim szerint a második évadot is ilyen formátumban tudom megcsinálni, és remélem ilyen jó lesz, ha nem jobb, mint az első. A történetről nem tudok sokat mondani, annyit tudok, hogy ezúttal egy kórház lesz a sztori színtere, visszatérnek a Chanelek, Munsch dékán és néhány fontosabb szereplő, és persze jönnek az újak. Olyan elborultnak tűnik, mint az első, szóval nézni fogom.

Összességében én csak ajánlani tudom, ez egy szórakoztató, beteg, ijesztő és néha elgondolkodtató sorozat, lehet rajta filozofálgatni, de akkor is jó, ha csak valami humorosat akarsz nézni.

Adatok
Eredeti cím: Scream Queens
Magyar cím: Gyilkos történet
Műfaj: horror, fekete komédia, szatíra
Alkotók: Ryan Murphy, Brad Falchuk, Ian Brennan
Főszereplők: Emma Roberts, Skyler Samuels, Lea Michele, Diego Boneta, Abigail Breslin, Keke Palmer, Oliver Hudson, Jamie Lee Curtis
Eredeti csatorna: FOX
Hivatalos premier: 2015. szeptember 15.
Műsoridő: 42 perc
Részek száma: 13 rész