"Csak élj jól!"

Louisa Clark elégedett az életével: szereti a csendes kisvárost, ahol születése óta, immár huszonhat éve él, a munkáját a városka egyik kávézójában. Szereti a családját, a mindig hangos, zsúfolt házat, ahol apjával, anyjával, az Alzheimer-kóros nagyapával, a család eszének tartott nővérével és annak ötéves kisfiával él. És talán még Patricket is, a barátját, akivel már hét éve vannak együtt. Egy napon azonban Lou szépen berendezett kis világában minden a feje tetejére áll: a kávézó váratlanul bezár, és Lou, hogy anyagilag továbbra is támogathassa a családját, egy harmincöt éves férfi gondozója lesz, aki – miután egy motorbalesetben teljesen lebénult – depressziósan és mogorván egy kerekes székben tölti napjait…
Will Traynor gyűlöli az életét: hogy is ne gyűlölné, amikor egyetlen nap alatt mindent elveszített? A menő állása Londonban, az álomszép barátnője, a barátai, az egzotikus nyaralások – mindez már a múlté. A jelen pedig nem is lehetne rosszabb: nem elég, hogy önállóságától és méltóságától megfosztva vissza kellett térnie a szülővárosába, ebbe az álmos és unalmas városkába, a szülei birtokára, most még egy új gondozót is felvettek mellé, anélkül hogy kikérték volna a véleményét. Az új lány elviselhetetlenül cserfes, idegesítően optimista és borzalmasan felszínes…
Lou-nál és Willnél különbözőbb két embert keresve se találhatnánk. Vajon képesek lesznek-e elviselni egymást, és -pusztán a másik kedvéért- újraértékelni mindazt, amit eddig gondoltak a világról?

A könyv és én
Nem is igazán hallottam erről a könyvről, addig, amíg a könyvtárban meg nem találtam. Ugyanis, egy ideje nincs sok új könyv a könyvtárunkban, szóval a régiek között keresgéltem, és szerencsére rátaláltam.

Történet
Louisa most tudta meg, hogy a kávézó, ahol évek óta dolgozik, bezár. Viszont a kisvárosban, ahol lakik, nincs sok munkalehetőség, főleg úgy, hogy nincs képzettsége. Dolgoznia pedig muszáj, hiszen az édesanyja a nagyapját ápolja, a nővérének pedig nincs valami jól fizető állása, annak ellenére, hogy ő volt a család reménye, egészen addig, amíg nem született gyereke. Lou tehát bármilyen munkát elvállalna, így felajánlanak neki egy gondozói munkát. Noha Lou először nem lelkesedik az ötletért, ahogy Will, a gondozott sem, idővel összebarátkoznak.

Véleményem

Nagyon örülök, hogy sikerült rábukkannom, mert ha nem olvastam volna el, nagyon sokat veszítek. Kezdjük ott, hogy amikor ezt a bejegyzést írtam, próbáltam összeszedni, hogy mi is tetszett annyira ebben a könyvbe, rá kellett jönnöm, hogy nem tudom. Nem tudom szavakba önteni azt az érzést, ami akkor volt bennem, mikor a könyvet olvastam, Nem tudok ebből a zseniális, tökéletes csodából kiszedni egyetlen darabot, hogy megmutassam, mert akkor szétesik az egész. Nem tudok  felsorolni dolgokat, amik tetszettek, mert akkor csak annyit mondok, hogy az egészet imádtam.Ez van, emberek. Ez a könyv a zsenialitást súrolja, még át is lép rajta. Nem is kicsit. Ez a könyv olyan dolgokat tanít az életről, és olyan nézeteket állít szembe egymással, hogy csak néztem. Azért megpróbálok néhány dolgot írni. El kell mondanom, hogy maga a téma volt az, ami először megfogott, ugyanis még nem olvastam mozgássérültekről. Az írónő minden bizonnyal nagyon alaposan utánanézett egy kvadriplégiás életének és szükségleteinek. Nem tudtam sokat az ilyen betegekről, szóval ez is nagyon érdekes volt. Igazából ez a könyv nem egy vidám könyv és nem is hemzseg vidám témáktól: van itt mozgássérültség, öngyilkosság, fiatalkori anyaság, házassági válság, és még sorolhatnám. De a karakterek és a helyzetek, amelyekbe kerülnek, igenis viccesek. Máskor meg szívfájdítóan szomorúak. Mert ez a könyv ezt csinálja az érzéseinkkel. Mélységekbe taszít, vagy fölemel az égig. Lou terve is kiemelendő, mert egyszerűen annyira szeretné, hogy sikerüljön, és ettől az olvasó is nagyon drukkol neki, de a végén nem garantált a happy end. Így akarja közölni velünk az írónő: az élet ilyen, nem egy tündérmese, és lehet, hogy valamiért nagyon harcolsz, valamit akarsz, de sokszor van, hogy nem éred el. Vagy más célt érsz el. De ettől nem kell elkeseredni, hanem fel kell állni, és megpróbálni, hátha legközelebb sikerül. Próbálkozni kell, folyton, még akkor is, ha úgy érzed, feladod. Tehát a vége ilyen, nem valami boldog, és a tény, hogy nagyobb mennyiségű és jobb

minőségű bőgést produkáltam olvasás közben, mint a Csillagainkban a hiba közben, sokat elárul. Mert bár fájt a vége, de ha nem úgy lett volna, teljesen elveszti azt az életszerűséget, amit az egész könyvön érezni lehet. Valószínűleg nagyon sokáig tudnék áradozni még, és leírni, hogy mennyi mindent adott ez a könyv, és mennyire elgondolkodtatott, de nem akarom elvenni ezeket az érzéseket senkitől, mert úgy a legjobb, ha nem sejt nagyon semmit az olvasó, mielőtt olvassa, ezért lett egy kicsit homályos az értékelésem.

Szereplők
Lou karakterét azonnal megkedveltem, bár nagyon meglepett, hogy mennyi mindent tartogat magában ez a lány. Jó néhányszor legszívesebben megölelgettem volna. Nagyon tisztelem a karakterét, mert rettenetesen kitartó, és egy csupaszív ember. Sokszor kívántam, hogy bár nekem is lenne ennyi erőm, mint neki, vagy legalább a fele.

Willt egyszerűen imádtam, a szarkazmusával és a sértő megjegyzésivel együtt. Ahogy jobban megismertük a karakterét, úgy el tudtam tekinteni attól, hogy ő egy kerekesszékes ember, egy idő után el is felejtettem. Nem találkoztam még kvadriplégiással, de Will megmutatta, hogy ők is ugyanolyan emberek, mint mi. Először egyébként nagyon haragudtam Will-re a döntése miatt, de be kellett látnom, hogy valószínűleg én is így tennék. És még csak nem is tudtam gyávaságnak tekinteni, mert ez nem az volt.
A többi szereplő is nagyon a szívemhez nőtt, főleg Nathan, Will gondozója, valamint Treena, Lou huga. Az ő történetére amúgy kíváncsi lennék. Mellesleg, az egész Clark famíliát imádtam.
Patrick volt nagyjából az egyetlen szereplő, akit nem kedveltem. Lou és az ő kapcsolata is nagyon sok kérdést vetett fel, és megkönnyebbültem, amikor szakítottak.

Összességében ez a könyv fantasztikus, kemény és kegyetlen, ami sok kérdéssel foglalkozik a halál kapcsán, s nagyon is elgondolkodtat az életről. Szóval, ha neked van egy normális életed, akkor tartozol magadnak annyival, hogy kihozod belőle a legtöbbet. De ha bővebb infóra van szükséged, olvasd el ezt a könyvet!

Az írónő: Jojo Moyes

Londonban született. Egyetemi tanulmányai után a The Independent című lapnak dolgozott. 2002-ben jelent meg első regénye, Sheltering Rain címmel. 12 könyve jelent meg eddig. Essex-ben él egy farmon, a férjével, Charles Arthur-ral és 3 gyermekükkel.
http://www.jojomoyes.com/

Borító: Tetszik az egyszerűsége, és bár nem ilyennek képzelem el, azért Lou és a piros ruhája! :)
Kedvenc szereplők: Lou, Will, Nathan, Treena,
Kedvenc jelenet: labirintusjelenet, az esküvő, az utazás, a Dignitas-ban járszodó jelenet, Will levele
Kedvenc idézet:"Alig maradt valami, ami boldoggá tesz, de te azzá teszel!" (Will)

Kiadó: Cartaphilus, 2012
Ár: 3490 Ft
Oldalszám: 488 oldal
Műfaj: romantikus
Hol sikerült lecsapnom rá?: könyvtár
Sorozat: egyedülálló kötet

U.i.: Itt egy újabb kérdőív, a következő A siker titka rovatomhoz. Ha lenne egy kis időtök, kérlek, töltsétek ki! :) Köszönöm! :)
https://docs.google.com/forms/d/1uouWA3VU8pnBfPsF3AZ6BbK4hawXL_DLGgG8pvXZkoc/viewform

"A Morlevent-ok vagy a halál!"

Három testvér néhány órája magukra maradt a világban, de megesküdtek, hogy soha senki nem választhatja el őket egymástól. A legidősebb Siméon, tizennégy éves. Cingár, barna szemű. Különleges ismertetőjele: intellektuálisan koraérett, már az érettségire készül. A középső Morgane, nyolcéves. Barna szemű, elálló fülű, osztályelső. Különleges ismertetőjele: a felnőttek minduntalan elfeledkeznek a létezéséről. A legkisebb Venise, ötéves. Kék szemű, szőke, elragadóan bájos. Olyan kislány, amilyet mindenki szeretne magának. Különleges ismertetőjele: forró szerelmi történeteket játszik el a Barbie babáival. A Morlevent gyerekek nem hajlandók a sorsukat az első jöttment szociális asszisztensre bízni. Az a cél hajtja őket, hogy kikerüljenek a gyermekotthonból, ahová elhelyezték őket, és családra leljenek. Két személy lehetne a gyámjuk. Csakhogy eleinte egyiknek sem fűlik hozzá a foga. Aztán meg egyszerre mindkettőnek. De az egyik nem túl rokonszenves, a másik meg felelőtlen, ráadásul… Ja igen! És ez a két személy ki nem állhatja egymást.

A könyv és én
A Könyvmolyképző oldalán láttam meg, aztán később megnyertem a Blogturné játékán.

Történet
A három Morlevent testvér csak nemrég értesült anyjuk haláláról, és ez máris felvet egy másik problémát: kinél laknak ezután? Az apjuk elhagyta a családot, ezért egy gyermekotthonba viszik őket. A gyámügyi bíró végül talál két lehetséges gyámot, ám először egyiküknek sem fülik a foga a gyerekekhez. Később megkezdődik a harc a két féltestvér között: ki lesz a gyám?

Véleményem

Nem igazán tudtam, hogy mire számítsak a fülszöveg és a könyv vékonysága miatt. Hogyan lehet egy ilyen történetet 200 oldalban elmesélni? Hát így! Marie-Aude Murail kétségkívül tud valamit, még akkor is, ha a könyv nem tökéletes. Olvasás közben többször is meglepődtem. Először is Siméon betegsége miatt. Nem vártam, hogy egy ilyen téma kerül bele a könyvbe, de az írónő ügyesen használta fel ezt a szálat. A történet és a karakterek is teljesen kidolgozottak, annak ellenére, hogy nem vastag a könyv. A 3 Morlevent testvér és Bart közötti szeretet kialakulása megható és szívet melengető. Nagyon jól fel van építve ez a szál, nyílván ez adja a történet gerincét. Leginkább Bart és Siméon közötti kapcsolatot emelném ki, igazi testvéri kapocs, aminek kialakulása részben Siméon betegségének köszönhető. A komoly témák ellenére a humor is nagyon hangsúlyos a könyvben: ez a két dolog nagyon jól kapcsolódott össze. Nem mellesleg a családi szeretet és a testvéri kötelék fontossága is nagy szerepet kap, hibátlanul megírva. Én néha bizony megkönnyeztem ezt a könyvet. Nagyon tetszett az is, ahogy végül a gyámság kérdésében döntöttek. Ami nekem kicsit hibádzott: az, hogy nem minden témába merültünk bele mélyen, néhányat csak érintettünk. A leukémiát és a homoszexualitást persze jól kifejtette az írónő, de ott volt például Aimeé tragédiája. Igen, tudtuk hogy bántalmazza a férje, de senki nem kezdett vele igazán semmit, csak a végén avatkozott közbe Bart. Jó, persze, ez a beavatkozás is annak a jellemfejlődésnek a jele, amit Bartnál láthattunk, de akkor is. Vagy például ott volt a másik gyám, Josiane. Bár a két kislány sokat van nála, ennek ellenére az ő karakterét nem igazán ismertük meg, a problémáit is csak felszínesen érintettük. Mondjuk az is igaz, hogy így az olvasó megkapja a lehetőséget arra, hogy elgondolkodjon azokon a dolgokon, amiket nem fejtett ki az írónő, és ez jó, csak nekem néhol ettől hiányosnak tűnt a sztori. De nagyjából ennyi a problémám vele, hogy néha túlságosan érződik a könyv rövidsége. A vége nekem egy kicsit hirtelen, hiszen nem tudjuk biztosan, hogy Siméon végleg meggyógyult-e, összejön-e Bart a professzorral, de mint ahogy a könyv is mondja "az olvasó kénytelen elfogadni, hogy az élet már csak ilyen".

Szereplők

Bart egy nagyon jó karakter, akinek a karakterfejlődése példaértékű. Egy fiatal, lusta, önző pasasból egy szerető, féltő báty lett. És ezt a folyamatot öröm olvasni! Nagyon tetszett, ahogy Siméon mellett állt a betegsége alatt, annak ellenére, hogy nem voltak eddig tapasztalatai a testvéri szeretetről és törődésről.
Siméon előtt pedig le a kalappal: leukémiásan kitűnőre érettségizni 14 évesen, nem kis teljesítmény. Siméon mindig is jó bátyja volt a húgainak, most viszont olyan helyzetbe került, hogy róla kell gondoskodni.
Mint már említettem, a kettejük közti szeretet kialakulása nagyon hangsúlyos volt, ezért a két lány, Morgane és Venise kicsit kevesebbet szerepelt, de az tagadhatatlan, hogy a testvérek mennyire szeretik egymást, és hogy ragaszkodnak egymáshoz.
Ebben a könyvben  nem is tudnék olyan szereplőt mondani, akit ne szerettem volna: még azokat a szereplőket is megkedveltem, akiket nem ismertünk meg annyira.

Összességében mindenképpen ajánlom ezt a könyvet, néhány hibája ellenére is, hiszen ez egy őszinte, szív melengető történet a szeretetről.

Az írónő: Marie-Aude Murail

Franciaországban született. A Sorbonne bölcsészkarán tanult. Újságírással foglalkozott, majd később a fiataloknak írt könyveket. 2004-ben a Francia Becsületrend lovagja lett.

Borító: Nagyon tetszik, mert a szív pontosan tükrözi a könyv lényegét.
Kedvenc szereplők: Bart, Siméon, Venise, Morgane, Laurence, Mauvision
Kedvenc jelenet: Bart áldozatokat hoz az öccséért
Kedvenc idézet: "Szinte fáj, ha szeretik az embert."

Kiadó: Könyvmolyképző, 2014
Ár: 1999 Ft
Oldalszám: 192 oldal
Műfaj: YA
Hol sikerült lecsapnom rá?: saját
Sorozat: egyedülálló kötet

"Hiszem, hogy világunkban megválaszthatjuk, miként adjuk elő a szomorú történeteket... "

Nagy kedvencem lett a könyv, ezért kíváncsi voltam a filmre is. Már kifejtettem egy régebbi bejegyzésben, hogy mennyire kimagasló ez a könyv, csak remélni tudtam, hogy a filmet sem rontják el. Bíztam az előzetesekben és a színészekben. Nem volt alaptalan ez a bizalom.

A történet nagyjából ugyanaz, mint a könyvben. Leszögezem az elején, hogy a film nagyon tetszett. Megállja a helyét filmként és könyvadaptációként is.  De meg kell említenem a kisebb problémáit. Például sok részt kihagytak.

Persze, nem lehet mindent belesűríteni, de kifejezetten hiányoltam Caroline szálát. Úgy éreztem, ez egy fontos szál volt a könyvben, hiszen láthatjuk, hogy ő hogyan reagál a rákra. Nyilván, aki nem olvasta a könyvet, annak ez nem hiányzik, de nekem igenis hiányzott. A másik dolog, ami zavart, az az, hogy Augustus betegsége szerintem kevés időt kapott. A könyvben sokkal tovább tartott, a filmben nekem egy kicsit gyors lefolyásúnak tűnt. És ennyi. Ennyi az összes problémám. Mert úgy látom a filmnek sikerült megőriznie a könyv hangulatát, üzenetét, és képes volt átadni. Az elején még nevetsz, a végén pedig nem látsz a könnyeidtől. Régebben olvastam a könyvet, de a barátnőim (akik nemrég olvasták) azért megemlítették, hogy néhány részletet kihagytak. Nem mellesleg nagyon megható film volt. Bevallom a könyvön is sírtam, pedig nem vagyok egy sírós típus, de ezt így látni, hallani... Igen, hangosan bőgtem a moziteremben. Először nem is igazán akartunk elmenni a barátnőimmel, mert nem akartunk a moziba sírni, de a vágy, hogy lássuk, erősebb volt. Csak az volt a szerencsém, hogy kevesen voltak, és hogy mindenki sírt a teremben. A vége után is kb. mindenki csak ült néhány percig, míg összeszedte magát. A könyv is eléggé megtépázta a lelki világomat, de ez... Le merem fogadni, hogy ha legközelebb látom, ugyanígy fogok bőgni.

Na, mindegy, a lényeg, hogy nagyon tetszett. Nem voltam igazán biztos benne, hogy ez a könyv mozivászonra való, de most meg lettem győzve róla. :) Nem tudok belekötni semmibe: a karakterek ugyanolyan szeretni valóak, Peter Van Houten, Hazel és Gus veszekedése nagyon drámai lett, és Augustus küzdelme szívfacsaró volt. A kihagyott részek ellenére is érezhető volt Hazel és Augustus szerelme, Van Houten története, Hazel kapcsolata a szüleivel, Isaac szála. Viszont nem tudok elmenni szó nélkül a magyar felirat mellett. Igen, persze örülök, hogy feliratos, isten őrizz a szinkrontól. De akkor mégis mi a bajom? Nem vagyok perfekt angolból, de azért a fordítással nincs bajom. Tehát észrevettem, hogy néha milyen hülyeségeket fordítanak. Mint például amikor Hazel azt mondja Gusnak, hogy "I like you" (Kedvellek), és ezt úgy fordítják, hogy "Jó fej vagy." Persze, hasonló, de azért máshol van a hangsúly...

De azért egy ilyen történetben a legnagyobb hangsúly a színészeken van. Mert ide nagyon jó színészek kellenek, hiszen nincs nagyon akció, ami mellett nem lehet észrevenni. Ez a film karakterközpontú, több karakter fejlődését és drámáját kell megjeleníteni. Szerencsére egyik szereplőre sem lehet panasz.

Shailene Woodley játszotta Hazelt, ami szerény véleményem szerint nem kis feladat. Biztos említettem már, hogy én nem értek a színészethez, nem is igazán tudom megállapítani, hogy ki játszott jól, és ki nem, de az tény, hogy a színésznő zseniálisat alakított. Ez még nekem is feltűnt. Szerintem illett hozzá Hazel karaktere, bár mint mondtam, nem lehet egyszerű eljátszani. Olvastam valahol (a Wikipédián...), hogy valamelyik kritikus szerint Oscart érdemelne ezért. Csak egyetérteni tudok.

Ansel Elgort alakította a másik főszereplőt, Augustust. Az elején nem volt annyira szimpatikus, de a film végére teljesen meggyőzött! Augustus karaktere nem kevésbé komplex, mint Hazelé, tehát ez sem egy egyszerű dolog. Nagyon tetszett Gus szerepében, főleg az, ahogyan a betegség alatt jelenítette meg Augustus személyiség drámáját.

Nat Wolff-ot egyik kedvenc szereplőmként, Isaac-ként láthatjuk. Ugyanúgy szerettem Isaac kissé cinikus, de szerethető karakterét, mint a könyvben.

Hazel anyukáját Laura Dern játszotta, és szerintem sokkal többet kihozott a karakteréből, mint a könyvben. A filmben jobban kedveltem, mint a könyvben.

Willem Dafoe, a Mennyei megbántás íróját hozta a vásznon, tökéletesen. Nagyon átjött a megkeseredett, alkoholista exíró drámája.

Összességében imádtam, csak ajánlani tudom. Annak is, aki olvasta a könyvet és annak is, aki nem. De azért zsepiről időben gondoskodjatok!

Adatok

Eredeti cím: The Fault In Our Starts

Magyar cím: Csillagainkban a hiba

Idő: 125 perc

Rendező: Josh Boone

Forgatókönyvíró: Scott Neustadter, Michael H. Weber

Feliratos

Szereplők:  Shailene Woodley, Ansel Elgort, Nat Wolff, Willem Dafoe, Laura Dern, Lotte Verbeek. Sam Trammell, Mike Birbiglia 

Korhatár: 12

"Megkóstoltam a csillagokat.."

Fülszöveg: A rákellenes csodagyógyszer összezsugorítja a tumort, és biztosít még néhány évet Hazelnek, ám ő így is folyamatosan a végső stádiumban van, és a diagnózisában már megírták az élete utolsó fejezetét. De amikor a támaszcsoportban megjelenő, isteni Augustus Waters képében bekövetkezik a nem várt fordulat, Hazel történetét is át kell írni…
„A csillagainkban a hiba” – John Green eddigi legambiciózusabb és legfájdalmasabb, mélyenszántó, vakmerő, pimasz és kíméletlen műve, lélegzetelállító felfedezőút az élet és a szerelem kacagtató, vérpezsdítő és tragikus birodalmában.

A könyv és én
Szeretem a komolyabb témájú könyveket, ezért molyon megakadt rajta a szemem, aztán ajánlottam a könyvtárosnak, aki megrendelte...

Történet
Hazel éli a rákosok mindennapjait. Oxigénkocsit húz maga után, az anyukája mindig mellette van. És ragaszkodik hozzá, hogy a lánya kicsit kimozduljon otthonról. Ezért elküldi egy támaszcsoportba, Jézus Szó Szerinti Szívébe,ami nagyon unalmas, egészen addig, amíg Augustus Waters meg nem jelenik....

Véleményem 

Nehéz helyzetben vagyok, mert egyrészről a könyv minden egyes szavát szételemezném, de másrészről csak olvasnák és elvesznék a történetben... Tehát nem lesz egy teljes körű elemzés, nem is akarom túlmagyarázni, mert szerintem mindenkinek más lesz az üzenet. De amit az elején szeretnék leszögezni, az az, hogy John Green egy őrült zseni. Pont. Most komolyan kinek jut eszébe kitalálni egy történetet, a benne lévő karaktereket és néhány részletet, aztán beleírnia a könyvébe, úgy mint a főszereplők kedvenc könyve. Jézusom! Én a könyv háromnegyedéig abban  hitben voltam, hogy a Mennyei megbántás egy létező könyv, és el is akartam olvasni! Aztán gépközelbe kerültem, rákerestem és rájöttem, hogy az egész csak kitaláció. De még a könyv íróját is kitalálta, a jellemét, a történetét... Le a kalappal! Azonban nem csak ezért egy őrült zseni. Hanem azért is, mert olyan nagyon morbid viccek vannak ebben a könyvben a rákkal kapcsolatban, hogy a fájt a hasam a nevetéstől, pedig a rák alapjáraton nem egy vicces téma. Amúgy le vagyok nyűgözve, mert nagyon hiteles a rákos betegek ábrázolása és megmutatja, hogy hogyan éli meg egy rákos a társadalom reakcióját. Tényleg, sokszor azt gondoljuk, hogy ők kevesebbek az átlagembernél, ezért sajnálni, szánni kell őket, pedig nem. Sőt, ki merem jelenteni, hogy Hazel, Augustus, Isaac nem csak hogy nem kevesebb, de valószínűleg több is mint az átlagember. Ennek ellenére Green nem akarja szentté avatni a rákosokat, megmutatja, hogy nem mindegyik hősiesen küzdő és nem mindegyik tud a rák felé kerekedni, mint például Caroline. Emberfüggő, hogy ki hogy áll a betegségéhez. Hazel és Augustus küzdelmét pedig sokszor megkönnyeztem, főleg a végén. Mert a könyv vicces és egyedi, és abban bízunk, hogy mégis túlélik együtt, nem fog meghalni valamelyikük. De persze aztán az élet közbeszól, és én még ennyit nem bőgtem és ennyire nem voltam szomorú egy karakter halála miatt.

Szereplők

Hazel az egyik kedvenc szereplőm, habár szinte mindenkit szerettem ebben a könyvben. Hazel nem nyafog és panaszkodik az állapota miatt, pedig ő is csak egészséges és teljes életet akar élni. Eléggé cinikus, ami nagyon érződik, hiszen az ő narrálásában ismerjük meg a történetet. Erős lány, és ahogy Augustus mellett állt...
És ha már szóba került, Augustus is nagy kedvenc. Intelligens és vicces, és nagyon szereti Hazelt. Kettejük kapcsolata nagyon különleges. Hazel először nem akar engedni az érzelmeinek, nem akarja közel engedni Gust, mert fél, hogy összetöri, ha meghal. Végül túllendül ezen, és amit egymásért tesznek, meg az egész kapcsolatuk szívmelengető és gyönyörű. Két rákos tini, aki túllát a másik betegségén és meglátja magát az embert. Mert mi néha csak azt látjuk, hogy valaki beteg, mintha nem lenne személyisége, mintha ezzel az egy szóval le tudnánk írni, és John Green helyesen teszi, hogy rámutat erre a hibánkra.
Peter Van Houten, a kitalált regény szerzőjét szerettem is meg nem is. Ahogy Hazellel és Gussal viselkedett az tényleg szánalmas volt... Mindenesetre később rájöttem, hogy lehet, hogy ez a kitalált író nem is annyira kitalált, lehet hogy John Green beleírta magát a könyvébe. Amikor főszereplőink elutaznak hozzá, hogy megtudják a Mennyei megbántás szereplőinek sorsát, igazából minket figuráz ki Green, hogy hogy lehetünk ilyen hülyék, hogy azt hisszük, hogy a könyvbéli kitalált szereplőknek van életük a könyvek után is. Én legalábbis mindig elképzelem, hogy mi történhet a könyv után... De meg kell hagyni, hogy legalább stílusosan röhög a képünkbe...
Isaac nagyon laza karakter, nagyon szerettem! Üde színfoltja a sztorinak.

Összességében egy komoly és vicces könyv, ami tökéletesen mutatja be a rákos embereket, egy szívfájdító szerelmet és a beteg emberek értékeit. Csak annyit mondhatok John Greennek hogy köszönöm az élményt!

Az író: John Green

Indianapolisba él feleségével és két gyermekével. 6 könyvet írt, 3 magyarul is megjelent. Könyveiért már 4 díjat is nyert. Honlapja: http://johngreenbooks.com/

Csillagainkban a hiba- a film
Bizony, egy újabb könyvadaptáció. Hazel szerepét Shailene Woodley játssza, Augustus szerepében pedig Ansel Elgort látható, érdekesség hogy egy másik könyvadaptációban, a Beavatottban is együtt játszanak, igaz akkor egy testvérpárt alakítanak. A film hivatalos plakátja nemrég került napvilágra és nekem nagyon tetszik, várom a filmet, amelynek bemutatója 2014 június 6.

Borító: Tetszik, figyelemfelkeltő és hasonlít a külföldi kiadáshoz.
Kedvenc szereplők: Hazel, Augustus, Isaac
Kedvenc idézet: Nagyon sok van, de a legkedvencebb:
 "Öregem, nem az ember dönti el, hogy szenved-e ebben a világban, de abba van egy kis beleszólása, ki mérje rá a szenvedést. Én szeretem a választásomat. Remélem, ő is szereti az övét.
Szeretem, Augustus. Szeretem."
Kedvenc jelenet: Utazás Amszterdamba, Hazel és Gus összes jelenet, előtemetés, első csók

Kiadó: GABO, 2013
Ár: 2999 Ft
Oldalszám: 296 oldal
Műfaj: YA
Hol sikerült lecsapnom rá?: könyvtár
Sorozat: egyedi kötet