Az alábbiakban SPOILER előfordulhat!
Igazából nem is akartam megnézni a moziban. Terveztem, hogy
elolvasom a könyvet, de mindig csak tologattam. Aztán, mivel a barátnőimmel
megláttuk, hogy a hétvégén Filmünnep van, és ezért alacsonyabbak a jegyárak,
úgy döntöttünk, hogy ezt nem hagyhatjuk ki. És végül az Útvesztőre esett a
választásunk. Viszont nem volt időm előtte elolvasni a könyvet, így most
hanyagolnom kellett az előbb a könyv, aztán a film filozófiámat. Bevallom, nem
nagyon néztem még úgy filmet, hogy nem olvastam el a könyvet, szóval ez egy
kellemes meglepetést okozó élmény volt. És nem csak ez!
A történetben Thomas egyedül ébred egy liftben. Amikor
kinyílik a lift egy csapat srácot lát maga körül. Megtudja, hogy a Tisztáson
van, és hogy mindenki így érkezett, havonta egy új fiú. A Tisztás vezetője,
Alby elmeséli neki, hogy az Útvesztő veszi körül a lakhelyüket, és hogy
biztosak benne, hogy az az egyetlen kiút. Ezért a futárok mindennap bemennek az
Útvesztőbe, és próbálják felderíteni a labirintus minden zegzugát. Viszont
estére vissza kell érniük, mert az Útvesztő bezárul, és senki nem éli túl az
éjszakát az Útvesztőben, a Siratók miatt. Thomasnak azonban sikerül, sőt meg is
öli az egyiket. A Tisztáson lévők érzik, hogy változások közelegnek, amit csak
megerősít az egyetlen lány Theresa érkezés. Thomasnak ki kell deríteni, hogy
kik és miért küldték ide, valamint, hogy hogy juthatnak ki.
Be kell vallanom, teljesen le vagyok nyűgözve ettől a
filmtől. Tegnap este, a mozi teremben kezdődött, és még most is tart. Őszintén,
imádtam az Útvesztőt. Annak ellenére, hogy nem olvastam a könyvet, értettem és
szerettem a filmet. Hallottam, hogy történtek változások a könyvhöz képest, de
ez szerintem elkerülhetetlen egy könyvadaptáció esetén. Mert a befogadó
közönség, és az adott mű eszközei is eltérnek film és könyv esetében. De az
ilyen jellegű változtatásokat lehet okosan is csinálni. A barátnőm, aki olvasta
a könyvet, említette, hogy igen, voltak változások, de ennek ellenére imádta a
filmet. Egy későbbi bejegyzésben a könyvről majd visszatérek rá, hogy olvasása
után is egy okos filmadaptációnak látom-e.
Mindenesetre a filmnek nem kevés feladata volt, és sok
helyen megbukhatott volna a dolog. Egy kétórás filmbe kellett belesűríteni a
főbb karakterek bemutatását, a közöttük lévő kapcsolatokat, bemutatni a Tisztást,
az Útvesztőt, a Tisztás hierarchiáját, közben kutatni kellett azok után, akik
oda küldték őket, keresni kellett a kiutat, ráadásul még akciójelenetekkel, és
egy a filmhez méltó lezárással is meg kellett spékelni ezt. Na, most, ez nem
kis feladat. Nagyon nem. És mégis, elfogultság ide vagy oda, a filmnek sikerült
ezt egy élvezhető és szerethető dologgá gyúrnia. Nagyjából annyi volt a
problémám, hogy a Tisztás bemutatása kicsit gyors volt, Teresa karakterét nem
mutatták be annyira és nem tudtuk meg mindennek az okát, nem magyaráztak el
mindent, például a Siratók funkcióját a film végének fényében sem értettem. De
ennyi. Minden mást tökéletesen megoldott. És ezért lesz ez egy okos film. Külön
imádtam benne az akciójeleneteket. Nem tapasztaltam még ilyet, de én is
tökéletesen beleéltem magam azokba a helyzetekbe, amelyekbe a szereplőink.
Például amikor Thomas az Útvesztőben töltötte az éjszakáját, és találkozott egy
Siratóval. Nekem is halálfélelmem volt, na meg frászt kaptam attól a ronda
izétől, a kényelmes mozi székemen. És ez zseniális. Ugyanis, ilyen szempontból
film és könyv ugyanaz: akkor lesz igazán jó, ha be tudja vonzani a befogadót,
és az teljes mértékbe beleéli magát a történetbe. Ettől lesz igazán jó. Míg
bent voltam a moziba, nem is érdekelt semmi más csak az Útvesztő. Ilyen hatást
akar minden film elérni, de nem mindegyiknek sikerül. Az Útvesztőnek sikerült.
Zseniálisnak tartom még az alapötletet is. Az Útvesztő és a Tisztás
gondolata kellően elmebeteg ahhoz, hogy nagyszerű legyen. Tetszett fiúk
összetartás a Tisztáson. Példaértékű, olyasvalami, amit a való világban is
megirigyelhetnénk. Érdekes volt Gally nézete a Tisztásról. Azt mondta róla,
hogy „ez az otthonuk”. Fura ezt mondani a nem éppen otthonos és biztonságos Tisztásra.
de nem tudom, hibáztatni Gally-t. Valamibe kapaszkodnia kell, ha arra ébred,
hogy csak a nevére emlékszik, valaki elvette az emlékeit, és odaküldte a
Tisztásra. Nincs semmije a Tisztáson kívül. Nem emlékszik e kinti világra, így
azt se tudja, hogy van-e ott például családja. Otthona. De a Tisztást ismeri,
és az ott élőket is. Elfogadta a sorsát.
Pontosan ez adja az egyik fő konfliktust Gally és Thomas
között. Gally elfogadta a sorsát,
ellenben Thomas-szal. Ő kérdezősködik, kíváncsi, tudni akarja, ki küldte őket
oda, mi van az Útvesztőben. Nem tud belenyugodni abba, hogy a Tisztáson kell
leélnie az életét. És én egyetértek vele. Valószínűleg én sem hagynám annyiban,
hogy jól van, beilleszkedek, anélkül, hogy tudnám, mi történt. És Thomas ezzel
a hozzáállásával a többiek eddig lappangó kíváncsiságát is felébreszti. A többi
fiú is rájön, hogy igenis tenniük kell valamit, bármit, amit ilyen kötött
körülmények között tudnak.
A film látványvilága lenyűgöző volt, különösen jó lett az
Útvesztő. És hála Istennek nem szinkronizálták le. Én jobban szeretem a
feliratot, de ha valakinek a szinkron tetszik, legyen vele boldog.
A vége nekem nagyon tetszett. Igyekszem nem elspoilerezni.
Szerencsére nem totális függővég, de nem is teljesen lezárt. Megtalálta az
egyensúlyt a kettő között. ugyanis kaptunk néhány információt arról, hogy mi is
volt az Útvesztő célja, és hogy kik küldték őket oda, de maradt még bőven
rengeteg megválaszolatlan kérdés. Ezért, és a következő próbáért is be fogok
ülni a 2. részre is!
Szereplők
Thomas, akit Dylan O'Brien játszik, nagyon szimpatikus karakter.
Nagyon kedveltem, hogy okos, bátor, kitartó, és akkor sem adja fel az elveit és
nézeteit, amikor Alby és Minho után megy az Útvesztőbe. Ezt tisztelem benne.
Ennek ellenére, mint pasi, nem annyira jött be. Számomra Newt volt az, aki
minden jelenetet, amelyben szerepelt, bearanyozott.
Newt-ot Thomas Brodie-Sangster alakítja,
és imádtam az egész srácot! Laza volt, jófej, és imádnivaló! És cuki, és szőke,
és kell nekem egy Newt-t! Most!!
Gallyt egyáltalán nem bírtam, már csak azért sem, mert a
színésznek, Will Poulter-nek fiú létére egyszerűen annyira vékonyra volt szedve a szemöldöke, hogy ha
bármikor feltűnt, nem tudtam figyelmen kívül hagyni. Mint említettem, nem
hibázatom a Tisztásról való felfogása miatt, de nem értek egyet ezzel, és a
módszereivel sem.
Teresa-t, akit Kaya Scodelario jelenít meg, mint említettem, nem
ismerhettük még meg annyira, de az sejthető volt, hogy neki is nagy szerepe van
ebben az egészben. Amit eddig láttam belőle, az tetszett.
Mihno-t és Alby-t nagyon bírtam, Ava Paige-et viszont
rühelltem.
Összességében egy nagyszerű, zseniális film, amit mindenképp
érdemes megnézni, könyv olvasása nélkül is. És persze szerepel benne Newt. Egyszer
biztos leszállok róla…..
Adatok
Eredeti cím: The Maze Runner
Magyar cím: Az Útvesztő
Eredeti cím: The Maze Runner
Magyar cím: Az Útvesztő
Idő: 113 perc
Rendező: Wes Ball
Forgatókönyvíró: Noah Oppenheim, Grant Pierce Myers, T.S. Nowlin
Feliratos
Szereplők:
Rendező: Wes Ball
Forgatókönyvíró: Noah Oppenheim, Grant Pierce Myers, T.S. Nowlin
Feliratos
Szereplők:
Dylan O’Brien, Kaya Scodelario, Will Poulter, Thomas Brodie-Sangster, Patricia Clarkson, Chris Sheffield, Ki Hong Lee, Blake Cooper, Aml Ameen
Korhatár: 16
Korhatár: 16
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése