#ManCrushMonday #2

Név: Barry Allen
Hol szerepel?: Flash TV-sorozat
Megszemélyesítője: Grant Gustin
Faj: szuperhős/metahumán
Életkor: -
Kedvenc idézet tőle: "Vannak olyan dolgok, amik elől nem futhatsz el."
Kedvenc idézet róla:-

Mit is mondhatnék az én abszolút kedvenc sorozatos szuperhősömről? Csak jót, nyilván. Barry karaktere számomra azért annyira szerethető, mert egyrészt nem tökéletes, másrészt, ha nem vesszük az erejét, egy átlagos srác. Nyilván egy olyan átlagos srác, aki aranyos, kedves, kimutatja az érzelmeit, jól néz ki, vicces, szóval olyan, akivel randizna az ember lánya (legalábbis én). Barry nem egy

tökéletes, elérhetetlen álompasi/szuperhős, hanem nagyon is megközelíthető és emberi. Mielőtt Flash lett, sokat szerencsétlenkedett és nem merte bevallani a szerelmét, mert túlságosan félt, és miután Flash lett, ugyanez volt. Persze változott a személyisége, de legbelül ugyanaz a srác maradt, ami jó. A legtöbb szuperhősről nehéz elhinni, hogy ők is emberek végső soron, de Barry nem ilyen. Igen, ő a leggyorsabb ember, de amúgy ugyanolyan ember, hibákkal és problémákkal. Csak az a helyzet, hogy néha ha ő hibázik, az másokra is kihat. Mint például ha visszamegy az időbe, hogy szétcsessze a rohadt idővonalat, és csak későn jön rá, hogy mit is csinált. Annak ellenére, hogy Barry amúgy okos, van néhány ilyen kifejezetten szar ötlete. De még ezért sem lehet teljesen hibáztatni, mert ő javarészt az érzéseit követve cselekszik. Amitől csak még imádnivalóbb lesz a karakter. Barry egy jó ember, nyilván, mivel szuperhős, ezért általában mások érdekeit nézi. Harcol a szeretteiért, és képes várni a szerelmére, míg neki is leesik a dolog. És én külön imádom még Grant Gustint, mert szerintem nagyon-nagyon illik rá ez a szerep, nem tudnék mást elképzelni Barry Allen-ként. A közelgő Justice League film margójára: meg fogom nézni a filmet, de nekem akkor is Grant Gustin lesz Barry. Ezra Miller biztos jó, meg minden, de egyszerűen én már így szeretem Barryt. Mondjuk, még mindig nem értem, hogy miért nem választottak egy másik Flasht a harminc közül, és akkor nem lenne két Barry Allen, meg néhány elégedetlenkedő rajongó... Visszatérve, Barry Allen a szívem (egyik) csücske, akit nem lehet nem szeretni.

#ThrowbackThursday #1

A ThrowbackThursday hashtag hasonlóan a ManCrushMonday-hoz szintén a közösségi oldalakon használatos. Mint a neve is mutatja, valamilyen régi emléket, szó szerint "visszaemlékezést" osztunk meg, nyilván csütörtökön. Ezt alapul véve úgy döntöttem, én is megcsinálom ezt a kis rovatot, csak én könyvekkel/filmekkel/sorozatokkal, mégpedig olyanokkal, amelyeket régen nagyon nagyon szerettem, bár sokukat ma is szeretem de van olyan is, hogy már nem igazán értem akkori rajongásom.

Benina

Ma egy magyar írónő, Benina könyveit hoztam. Elsősorban a Bíborhajú trilógiára és a Megsebzett szabadságra gondolok. A Bíborhajú egy eddig 4 részes sorozat, amelynek, ha jól tudom, készül az 5. része. Azért írtam trilógiát, mert szerintem az első 3 rész tartozik szorosan egybe. Ebben a 3 kötetben Claire White boszorkány a főszereplőnk, aki egyike az Utolsóknak, tehát tisztavérű boszorkány. Mivel régi mentora meghalt, új mentor érkezik hozzá, Kellan Black, akivel nyilván egymásba szeretnek. A románcon kívül még ott van a tény, hogy Claire-re az ereje miatt vadásznak rá a Zsoldosok, és innen a sztori adott. A többi két kötet pedig ennek folytatása. A negyedik részre majd visszatérek. Amikor anno megvettem ezt a könyvet, a Vörös Pöttyös könyvek még közel sem voltak olyan elterjedtek, mert viszonylag kevés könyv volt ezen megjelölés alatt. Én magam még csak ismerkedtem az olvasással, és a Vörös Pöttyös könyvekkel is. Első olvasmányom innen az Alkonyat volt, és ezután kerestem még hasonló könyveket. Még arra is emlékszem, hogy együtt vettem ezt a könyvet a Szellemidézővel. Arra viszont nem pontosan emlékszem, mi fogott meg, de valami biztos. És miután végeztem vele, elolvastam újra, meg újra, meg újra és akkora rajongó lettem, hogy szegény könyvet szinte ronggyá olvastam, pedig nagyon vigyázok a könyveimre. Itt viszont már nagyon látszik a könyv gerincén, hogy hol vannak a kedvenc részeim, plusz hirdetve az igét, boldog-boldogtalannak kölcsönadtam és reklámoztam. Hogy mitől estem ekkora rajongásba? A dolog szépsége az, hogy nem igazán tudom megfogni, de azért megpróbálom. Biztosan imádtam a sztorit, ami bár néha kissé lassúnak tűnhet, de pontosan ez kell neki, hogy leülepedjen a sok infó a boszorkányok világáról, mert elég sokat kapunk belőle, lévén sok minden a főszereplőnek is újdonság, mert emberek között él. Szóval a világfelépítés pontos és érdekes, pluszpont a kis hátsó összefoglalóért, meg a varázsigékért. Boldogan kántáltam én is, hogy Vulnuscurat! és hasonlók, akár ma is, mert még most is emlékszem rá. Második dolog talán a

szereplők voltak. Nyilván mindenki beleesik teljes testsúllyal a férfi főszereplőbe, Kellanba, akinek nem csak überjó neve van, ami nem elcsépelt, hanem féldémon volta miatt egyszerre rosszfiús, de közben romantikus. És még a háttérsztorija is jó. Ahogy egyébként minden karakternek. Nem elcsépelt sémák, hanem jól kidolgozott, érdekes szereplők, akik közül abszolút kedvencem a Bölcs, aki megérdemelne egy külön könyvet. A főszereplőnkkel, Claire-rel kicsit bajban vagyok. Régen annyira nem vettem észre, de most visszaolvasva néha idegesítő a csaj, nem annyira, hogy leteszed a könyvet miatta, de azért tud alkotni. Ja, és persze kiemelendő még az írónő nagyon jó stílusa. Benina volt Szurovecz Kitti után a második magyar írónő, akitől olvastam, és azonnal a kedvencem lett. Igazából mindkét írónő bebizonyítja, hogy a magyarok is tudnak alkotni, nem is kicsit. Szóval, epekedve vártam akkoriban a 2. részt, ami nem csak hogy olyan jó mint az első, hanem háromszor túlszárnyalta minden elvárásomat. Most komolyan, amivel indul, az egyszerűen csak zseniális és kegyetlen. Én sírtam rendesen, de elismeréssel is adóztam, mert kevesen lépnek meg ilyen kockázatos lépést, és utána az írónő még jól vissza is jön ebből. Nem írok semmi cselekményt, érdemes elolvasni, mert ez a két könyv még most is a kedvencem. És itt véget ér a dicshimnusz, pedig én még folytatnám. A 3. résszel viszont bajban vagyok. Nem tudom, mi ment ott félre, vagy csak nekem ment félre, de nekem nagyon. Talán túl sokat vártam tőle, ezért lett csalódás. Valamiért

nem tetszett. Nyilván ezek romantikus könyvek, de szerintem az első 2 kötetben még egészségesen rózsaszín volt a dolog, viszont a 3. részben nekem sokszor átcsapott a nyálasba, márpedig én nem szeretem a nyálas sztorikat, csakis a jó romantikus sztorikat, de azt sokat. És még így is sok volt nekem. Sajnos nem is nagyon emlékszem, hogy mi nem tetszett annyira, mert csak egyszer olvastam, ami elég fura, hiszen az előző két kötetet rongyosra olvastam. És akkor el is jutunk a 4. részhez, ami nem Claire-ről szól, hanem a jogosan szeretett mellékszereplőről, Milanról. Nagyon vártam ezt a rész is, mert Milan remek karaktere igazán megérdemelt egy külön sztorit, másrészt nagyon tetszett már csak Milan alaphelyzete, hogy neki, az Iudexnek, egy lány a testőre. Sajnos ez a rész sem aratott nálam osztatlan sikert. Valahogy nekem elvesztette a hangsúlyát, nem arról szólt, mint amit vártam, a jó alapsztorit, a Trixie-Milan páros nem lett olyan jól kibontva, mint ahogy gondoltam. Számomra kiveszett az a varázs, ami megvolt az első két kötetben, és ezt én sajnálom a legjobban. De ennek ellenére, melegen ajánlott olvasmány, mert az első két rész garantált jóság, a többi kettő meg lehet, hogy csak nekem volt kevésbé jó élmény.

A Bíborhajú sorozat részei: 1. Benina: A Boszorka fénye
                                                2. Benina: A Boszorka démona
                                                3. Benina: A Boszorka városa
                                                4. Benina: Milan könyve

A másik könyve Beninának, amiért oda voltam meg vissza, az Farkasok nemzetsége első kötete, a Megsebzett szabadság. Ez valójában egy történelmi magyar népmese, kiváló szerelmi szállal, jó sztorival és persze hibátlan mellékszereplőkkel. Alapesetben nem vagyok annyira oda a töriért, és a magyar törit sem kedvelem túlzottan, de ha kedvelem is, az tuti nem ez a korszak. Itt viszont elolvastam a fülszöveget, és beleestem a sztoriba. Az alapszitut már imádtam, a két ellenséges nép két tagja egymásba szeret, ami tipikus Rómeó-Júlia húzásnak tűnhet, de nem. Lehet ez a ellenségből szerelem dolog elcsépelt, bár alapjába véve én oda vagyok ezért az alaphelyzetért, azért nem mindig sül ez jól el. Itt nyilván, szinte már gyanúsan tökéletes a szerelmi szál, és nekem igazából elég is lett volna ez, mert hát az én kis lelkemnek ilyen egyszerű örömet szerezni, de sokkal többet kaptam. Ott vannak megint a jó kis szereplők, a korhű helyszínek/dolgok/cselekmények, ami így megírva még engem is érdekelt, és persze ott van a lehetőség a további jó sztoriknak Daval testvéreiről, amit MÉG MINDIG, évek óta, mióta először kiolvastam ezt a könyvet, nagyon várok. De komolyan, mivel még mindig szeretem ezt a könyvet, ezért a folytatásra is várok már több éve. És várok, amíg meg nem jelenik, mert nekem ez kell. És pont. Ha valaki netán ismeri az írónőt, szólhatna pár szót ennek a sorozatnak az érdekében. De addig, olvassátok el, mert megéri, magyar töri kedvelők és romantikus sztori rajongók előnyben.

Ennyi lett volna az első ilyen rovat, remélem másban is olyan jó kis nosztalgikus élményeket ébresztett, mint bennem. :)

#ManCrushMonday #1

A #ManCrushMonday hashtag gyakran használatos a közzöségi oldalakon, például Twitteren vagy Instagramon. Nagyon egyszerű a lényege: aktuális pasi-rajongásunkat kell megosztani, hétfőn. Ez a hashtag adta az ötletet egy új rovathoz, amelyben a kedvenc könyves/filmes/sorozatos fiú szereplőimet mutatom be nektek, értelemszerűen hétfőn. :) Ez az első ilyen poszt, szóval még kicsit tesztelős, lehet, hogy később jönnek még szempontok, és persze a SPOILER veszély fennáll.

Név: Daniel Altan Wing (Day)
Könyv: Marie Lu: Legenda-trilógia
Faj: ember
Életkor: 15 (Legenda)
Kedvenc idézet tőle: "– Minden nap azt jelenti, hogy újabb huszonnégy órányi lehetőséged van. Minden nap azt jelenti, hogy megint megtörténhet bármi. A pillanatnak élsz, és meghalhatsz egy szempillantás alatt, ezért aztán épp elég, ha egyszerre csak egy nappal törődsz. (...) Próbálsz a fényben járni."
Kedvenc idézet róla: "Day, a fiú az utcákról, akinek nincs semmije, csak a ruhája, amit visel, és a tekintetében izzó meggyőződés. A szívem az övé. Maga a szépség, kívül és belül. Ezüst fénysugár a sötétségben. Ő az én világosságom." (June)


A Legendában Day az első megjelenésével megvett kilóra. Emlékszem, nem vártam sokat ettől a könyvtől ezért volt akkora meglepetés, hogy az egyik kedvenc könyvem lett. És ez nagy részben köszönhető Day-nek. Day karaktere minden, ami egy fiú főszereplő lenni szeretne. Igaz, még mindig nem tudom teljesen elfogadni, hogy az első könyvben még csak 15 éves, mert annyival érettebb. Persze az utolsó rész fényében van értelme, hogy ilyen fiatal volt, de azért akkor is. Dayt azért szerettem annyira, mert nagyon okos és ravasz, annak ellenére, hogy egy bűnözőként indul, nem egy rosszfiú, mindvégig hűséges az elveihez, a családjához. Bár nem szerettem, amikor June-nel szakítottak, de kellett az oda. Ez mutatja, hogy Day, bármennyire is szereti June, végig hűséges volt a családjához, és nem tudta olyan könnyen elfelejteni, ami történt. És bár összetörte a szívem az írónő, de ez így volt jó. A másik nagyon jó dolog, hogy Day karaktere nagyon reális. Nem tökéletes álompasi, hanem olyan álompasi, aki felvállalja a hibáit és annak következményeit. Dayt nem lehet nem szeretni, mert minden ellenére, amin keresztül ment, mégis megmaradt az a tisztalelkű, jó ember, aki volt, még akkor is, amikor "bűnöző" volt. Amit June mond róla (fentebb) tökéletesen összefoglalja Day egész lényét. Nem tudom, hogy lehet ilyen tökéletes karaktert alkotni, de Marie Lu-nak sikerült.

Gyilkos a méhkirálynők között- Scream Queens- 1. évad

A Scream Queens-re még tavaly találtam rá, amikor elkezdték vetíteni, de sajnos akkor nem volt időm rá. Most azonban láttam, hogy itt a második évad, szóval gyorsan megnéztem, hogy a következő évadot már a leadással együtt nézhessem. A bejegyzésben SPOILER előfordulhat, bár próbáltam nem lelőni a poénokat.

A Scream Queens egy amerikai horrorvígjáték-sorozat, amit a FOX csatorna 2015. szeptember 22-én kezdett vetíteni. Magyarul Gyilkos történet a címe, ami egész találó lett, és 2016. szeptember 6-án volt a premier a PRIME csatornán, keddenként 10 órakor látható.

A történet a Kappa Kappa Tau nevű lányszövetség köré épül. Az egyetem új dékánja, Munsch dékán soha nem kedvelte a lányszövetséget, és elege van az ott történő botrányoktól. Ezért megváltoztatja a szabályokat, így a Kappa elnökének, Chanel-nek minden egyes jelentkezőt fel kell vennie. Miközben a lányok beavatása folyik, egy gyilkos, a Vörös Ördög szedi áldozatait, mégpedig főként a Kappa tagjai közül.

Összességében nekem nagyon tetszett ez a sorozat, de biztos vagyok benne, hogy nem mindenkinek jön be. Kicsit sajátos stílusa van, a műfaj megjelölésnél megtaláljátok a szatirikus horror és a sötét humor címkéket, ami tökéletesen illenek ehhez a sorozathoz. Egy tanácsom van annak, aki meg

szeretné nézni: senkit és semmit ne vegyél komolyan! De tényleg! Mert ha minden egyes abszurdumot és megszólalást komolyan vennénk, nos, senki nem nézné a sorozatot, és szinte mindenki meg lenne sértődve/fel lenne háborodva. Illik rá mind a szatirikus, mind a sötét humor jelző. A szereplők és az események mind teljesen komikus. Például vegyük az alaphelyzetet: egy sorozatgyilkos van a kampuszon, de a rendőrség hónapokig nem talál semmit, és arra a következtetésre jutnak, hogy a gyilkos egy szellem. (!) Nem tudom kellően érzékeltetni, hogy mennyire komikus és röhejes ez az egész, rég nevettem ennyit egy sorozaton. Tagadhatatlanul ez az egyik alapeleme és fűszere a sorozatnak, csak gratulálni tudok a készítőknek ezért az elborultságért.
Maga a történet elég eseménydús, nem nagyon lehet számolni, hogy hány ember hullik részenként, de jó sok, kb. a ház fele kihal a sorozat végére. Nem nyújtották túl hosszan, de nem is lett rövid: ennek pont ez a 13 rész kellett. A sorozatos öldöklés mellett a sorozat másik alapja a szereplők közti kapcsolatok (ki)alakulása. Persze, itt is vannak teljesen abszurd dolgok, amit nem lehet komolyan venni, de például Zayday és Grace barátsága jól felépített. Ami viszont nekem a legjobban tetszett, az az, ahogy a készítők néhány komoly témát, társadalmi bírálatot és erkölcsi kérdést beszivárogtattak a sok komolyanvehetetlen dolog közé. Például Chanel folytonos kijelentése (Mocskosul gazdag vagyok és hasonlók) megmutatja, hogy igen

ez ma így működik: Chanel megkap mindent, csakúgy, mint a pénzes emberek. Nincs számukra akadály, Chanel még a börtöntől sem ijed meg, mert tudja, hogy pénz ellenében úgyis kihozzák. A másik kedvencem a hálaadási rész volt, ahol a Radwell családnál bármit szabad, hiszen ők gazdagok meg ott vannak már valahányszáz éve, vagy Chanel #3 családjánál, ami mutatja az ünnepek elfásultságát, és hogy mennyire nem figyel senki már a családra még az ünnepekkor sem. Vagy többször látható a tipikus gazdag gyerek-szindróma: pénzem van, de szeretet nem kaptam, a családom még azt se mondja el, hogy az ünnepek alatt hol nyaralnak nélkülem, és még csak le se szarják, hogy egy sorozatgyilkos van az egyetem, ahol tanulok. Lehetne ezeket is a szatirikus humor közé sorolni, de mégsem illene. Ezért van nagyon jól megoldva, hogy a sötét humor és a komoly témák egymással egyensúlyba vannak. Imádtam ezeket, mert éppen nagyon nevetek az újabb abszurd hülyeségen, a következő jelenetnél pedig mellbe vág, hogy igen, ezek lehetnének igazi emberek súlyos problémákkal és boldogtalansággal.

A Kappa Kappa Tau működése is sok dolgot elárul. Bár annyira nem vagyok tisztába a lányszövetségekkel, hogy pontosan mi is a céljuk meg hasonlók, csak annyit tudok, hogy az amerikaiak nagyon szeretik őket. Annyira, hogy filmeket és sorozatokat gyártanak belőlük. Szóval nyilván a Kappa működését sem kell teljesen komolyan venni, kicsit sarkított a helyzet, de azért az alapja igaz. A jól ismet méhkirálynő hierarchiáról beszélek, ami ha jól emlékszem, a
gyerekkorom szinte összes amcsi filmjében benne volt, és ma is gyakori téma. Például ki ne ismerné a kultfilmmé vált Bajos csajokat? Ahol megvan ez a dolog, csak ott Plasztikok vannak, itt meg Chanelek. Bár szerény véleményem szerint a Chanelek messze nagyobb szemetek és picsák, mint a Plasztikok és persze teljesen máson van a hangsúly a filmben és a sorozatban. Szóval a Kappa működése leegyszerűsítve: a szép, népszerű, gazdag lányok semmibe veszik a többi csajt, úgy sértegetik őket, ahogy akarják, és még a saját "barátnőiket" is folyton megalázzák, és még a saját nevükön sem hajlandóak hívni őket. Ezért Chanel a lányokat, akik körülveszik, szimplán Chanel #2, #3 stb. néven emlegeti, kvázi emberszámba sem veszi őket. Amikor pedig Chanel-o-ween alkalmával a saját úgymond rajongóit alázza meg, akik ennek úgy örülnek, hogy majd kiugranak a bőrükből, nos, az különösen szép húzás volt. Tökéletes sarkítása a ténynek, hogy a "méhkirálynőket" utálnunk kellene, mégis, ha bármilyen figyelemre méltatnak bennünket, legyen az jó vagy rossz, azonnal ugrunk. Mert bár nem biztos, hogy a csaj különb nálunk, de annyit hajtogatja és olyan sok "bizonyítéka" van rá, hogy már mi is elhisszük, hogy ő az atyaúristen. pedig nem kéne. Ennek ellensúlyozására törekszik ugye Grace, aki megálmodta az emberbarát Kappa házat, és mindent megtesz, hogy megvalósítsa. Nagyon tetszett a lányok interakciója az egész sorozaton keresztül. Minden karakter és kapcsolat fejlődött, bár alapjaiba mindenki maradt, aki volt.

A sorozat egyik fő morális kérdése a gyilkosságokhoz kapcsolódik. Nem nagy spoiler, ha elmondom, hogy a gyilkos miért öl. Bosszúból. És mert úgy gondolja, ez az egyetlen módja annak, hogy a Chanel-féléket eltávolítsa. Nem egyszerű kérdés, hogy jogos-e ez. Pete, Grace barátja egy ponton a gyilkos mellé áll ezzel: szerinte megérdemlik. És ebbe én is belegondoltam. Ha mondjuk Chanel vagy a Kappa előző elnökei tényleg léteznének, és így viselkednének, akkor jogos lenne-e a megölésük. Mert hát mit lehetne tenni ellenük? Kb. semmit, mert úgyis kivásárolják magukat bármiből. Olyanokat, akik ennyi rosszat tesznek az emberekkel, mert hát valljuk be, önértékelésileg és mentálisan egy-két lányt egész életre elintézhetnek, jogos-e megölni. Lehet-e hibáztatni a Vörös Ördögöt, hogy meg akarja "tisztítani" a Kappát az ilyenektől. Nos ezt mindenki eldöntheti maga, személy szerint én sem vagyok biztos a válaszban, bár azt hiszem, senkinek nincs elég jó oka arra, hogy Istent játsszon élettel-halállal. A sorozat... hát végül is szerintem foglal egyfajta állást ezzel kapcsolatban, mármint ha a sorozat lezárását tekintjük. Hogy ez-e a helyes út, megérdemelték-e, nos, mindenki eldöntheti.

Szereplők
Grace-t Skyler Samuels játssza. Kedveltem a karakterét, bár annyira nem lett a kedvenc főszereplőm. Grace ellensúlyozza a Chaneleket, ő máshogy próbál ellenük tenni, mint a Vörös Ördög. Ő meg akarja változtatni a Kappát, bár persze kérdéses, hogy mennyire jó ez a módszer, hiszen bármikor felbukkanhat a következő Chanel. Az ő karaktere az anyja miatt érdekes, hogy mitől is lesz olyan valaki, amilyen, Hiszen Garce is lehetett volna a következő Chanel, de mégsem lett az. Helyette teljesen ellentétes gondolkodást vall. Pete-tel való kapcsolata annyira nem hatott meg. Sokkal érdekesebb volt, ahogy Chanel őt kezeli. Egyáltalán nem úgy, ahogy sok lányt a jelöltek közül, inkább mintha kicsit tisztelné a magabiztossága miatt.
Chanel Oberlin szerepében Emma Roberts látható, és atyaég, ez a csaj! Jobb, mint Regina George, amit ez a csaj lenyom. Azt lehetne gondolni, hogy egy gonosz csajt könnyű játszani, de szerintem nehezebb lehet, mint egy jót. Nem sokat értek a színészkedéshez, de azt még én is látom, hogy Emma Roberts tökéletes hozza a szerepet, és az ember szinte nem is tud más szereplőre figyelni, annyira jó. Kapcsolata Chad-del ismét egy újabb hasonlat, mert nem szól másról, csak a szexről és az érdekekről. mármint, Chad minden második mondata Chanelnek, hogy ó de gazdag vagy, mikor az ő családja is tele van. A gazdagokra jellemző telhetetlenség... Szóval, tipikus gazdag gyerek-szindróma ismét: nem tudok normális kapcsolatokat kialakítani, meg amúgy sincs szükségem normális kapcsolatra. Furcsamód én akárhogy próbáltam, nem tudtam utálni Chanelt, akármilyen gonosz, romlott egy karakter, nekem valamiért végig szimpatikus volt. Chanel sorsának végződéséről nem akarom lerántani a leplet, de ebben a furcsa katyvaszban pontosan ez tűnt a jó végkifejletnek.

Jamie Lee Curtis Cathy Munsch szerepében is simán feltörli a padlót bárkivel. Haláli mind a karakter, mind a színésznő. Kis érdekesség, hogy a "scream queen" kifejezés használatos a filmvilágban, nagyon leegyszerűsítve olyan színésznőkre szokták mondani, akik horrorfilmekben alakítottak, és Jamie Lee Curtis is megkapta ezt a címet. Szóval, Munsch dékánként nagyon jó. Utálja a lányszövetségeket, ezért állandó konfliktusban van Chanel-lel, de emellett elég titokzatos és ijesztő a nő.
A többi szereplő annyira nem volt kulcsfontosságú, sokan a lányok közül inkább sztereotípiák megjelenítésére voltak jelen és persze azért, hogy lehessen elég embert eltenni láb aló. Valamiért amúgy Chanel #3-t imádtam, és Denise karaktere is hatalmas volt. Valahogy egyébként s ok őrület és komolytalanság ellenére is képes voltak jó karaktereket alkotni, olyanokat, akikben volt mélység és összetettség, egy-egy lány háttérsztorija megérne egy külön sorozatot, de sajnos itt nem volt mindenre idő, ezért inkább minden lány sorsába kicsit beleláthattunk.

A gyilkos kiléte

Nyilván nem szeretném elrontani a poént, szóval semmi konkrétumot nem fogok írni. Nekem fogalmam sem volt arról, ki lehet a gyilkos, elég rossz vagyok az ilyenben, azt azért jobban levágtam, hogy ki nem a gyilkos, mert volt néhány túl nyilvánvaló szereplő, és persze ha ők lettek volna, akkor hol marad az izgalom? Mentségemre legyen mondva, mivel szinte az egész bagázs nagyon furcsa, és hozzá sokszor nagyon gyanúsan viselkednek, plusz még komolyan se lehet venni szinte semmit, amit mondanak/tesznek, nem egyszerű kitalálni, ki a gyilkos. Az egyértelmű volt az első rész után, hogy valami köze van a 20 évvel ezelőtti kis titokhoz, ami mellesleg nagyon ütős volt, jó, hogy ezzel kezdték az egész sorozatot. De amúgy én kellemesen meglepődtem, volt értelme a gyilkos kilétének, és a gyilkosságoknak is. Mármint az esetek nagy részében értettem, miért éppen azt öli meg akit, bár azért voltak random gyilkolászások. Külön pluszpont a sok változatos gyilkolóeszközért, ennek hála már semmilyen hétköznapi tárgyra nem tudok úgy nézni, hogy egyszerű tárgyként lássam őket.  Mint mondtam, nem árulom el a gyilkos kilétét, pedig biztos megérne egy misét, hogy miért ő és hasonlók, de ezt mindenki vitassa meg magába vagy kommentbe. :)

2. évad
Reményeim szerint a második évadot is ilyen formátumban tudom megcsinálni, és remélem ilyen jó lesz, ha nem jobb, mint az első. A történetről nem tudok sokat mondani, annyit tudok, hogy ezúttal egy kórház lesz a sztori színtere, visszatérnek a Chanelek, Munsch dékán és néhány fontosabb szereplő, és persze jönnek az újak. Olyan elborultnak tűnik, mint az első, szóval nézni fogom.

Összességében én csak ajánlani tudom, ez egy szórakoztató, beteg, ijesztő és néha elgondolkodtató sorozat, lehet rajta filozofálgatni, de akkor is jó, ha csak valami humorosat akarsz nézni.

Adatok
Eredeti cím: Scream Queens
Magyar cím: Gyilkos történet
Műfaj: horror, fekete komédia, szatíra
Alkotók: Ryan Murphy, Brad Falchuk, Ian Brennan
Főszereplők: Emma Roberts, Skyler Samuels, Lea Michele, Diego Boneta, Abigail Breslin, Keke Palmer, Oliver Hudson, Jamie Lee Curtis
Eredeti csatorna: FOX
Hivatalos premier: 2015. szeptember 15.
Műsoridő: 42 perc
Részek száma: 13 rész

Visszatérés

Sziasztok!

Jól látjátok ezt a bejegyzést és a címet is. Valóban újraindítom a blogot. Hogy miért is? Az utolsó bejegyzésben kitértem arra, hogy nem éreztem úgy, hogy lenne mondanivalóm, de az elmúlt két hónapban nagyon sokat gondolkodtam ezen. Mármint a blog újranyitásán. Mert újra éreztem, hogy lenne mondanivalóm, és még talán némi időm is. Szóval mivel ilyen természet vagyok, hosszasan, minden oldalról megvizsgáltam a dolgot, aztán úgy döntöttem, hogy először megpróbálok egy bejegyzést írni, hogy egyáltalán megy-e még, mert végül is ez a döntő. És döntött. Volt/lett mondanivalóm, ezért most újrakezdem. Azt már most előrebocsátom, hogy most sem én leszek az a blogger, aki napi posztot ír, mert én őket tisztelem és csodálom, de én nem vagyok ilyen és nem is leszek. Reálisnak látok heti 2-3 bejegyzést magamtól, mert közben elkezdtem az egyetemet. Jogos a kérdés, hogy akkor mégis miért kezdem el újra, ha nincs annyi időm rá. Mert már nagyon hiányzott a blog, mert már nagyon sok ötlet kavarog a fejemben, mert már szerettem volna néhány dologról leírni a véleményem, mert valahogy időt szakítok rá, mert csak.... szeretném újra csinálni. Ennyi. Volt még egy indokom akkor, a saját könyv ötleteimről. Nem kell aggódni, ezért nem fogom újra lezárni a blogot, ugyanis az a sok ötlet még egyelőre nem kívánkozik ki. Az ötletek megvannak, de valahogy nehezen tudom a fejemből egy Word-dokumentumba importálni őket, de majd egyszer annak is eljön az ideje, hiszen mindig is az volt a B tervem, hogy író leszek.
Egy kevés szót arról, hogy mennyire jogos beszólni nekem a véleményem miatt. Néhány héttel a blog lezárása után írt valaki kommentet, aminek örülök, csak értelmesebben is tehette volna az illető. Nem töröltem, csak válaszoltam. Az illető nehezményezte a véleményemet egy általa szeretett könyvről. Na mármost, akkor néhány dolog. Egy: előre is elnézést mindenkitől, akinek a kedvenc könyvét/filmét/sorozatát alázom le, vagy titulálom rossznak, de ha nekem az a véleményem, akkor azt fogom leírni. Hogy melyikünknek van igaza, azt nem tudni. Amit én írok, az távolról sem szentírás, soha nem állítottam, hogy ez így van, mert ha valaki nem ért egyet velem, akkor szívesen megvitatom vele a dolgot. Fura dolog, de én imádok vitatkozni, mármint, értelmesen, érvekkel, például az egyik legjobb barátnőmmel állandóan vitatkozunk, néha homlokegyenest más a véleményünk, mégis a barátnőm. Szóval én szívesen vitatkozok kommentben, vagy máshol, de értelmese, megtisztelve a másikat. Olyan érveket, mint "te egy hülye vagy ha ez nem tetszik" satöbbi, nem fogadok el. Másodszor, ez az én blogom, nyilván az én véleményem olvasható itt, akinek ez nem tetszik, az tudja merre van... az X a képernyőjén.
A rovatokról annyit, hogy a Na de mi van a TV-sorozatokkalt törlöm, mert nekem se tetszik és annyira nektek se tetszett, ahogy észrevettem, az Otthoni várólistát szintén, ezt viszont más indokokból. Mivel időközben beszereztem egy e-bookot, nem tervezem meg, mit olvasok, abból válogatok, ami van rajta. És most leszögezem, hogy nekem nem vagy-vagy kérdés az ebook vagy könyv, hanem egyszerűen mindkettőt szeretem/használom. Tehát szoktam papírformátumú könyveket is olvasni, de az a rovat már nem igazán kivitelezhető. A sorozatos különkiadásokat megtartom, és az évszakok legjeit is. És természetesen lesz egy-két új rovat is.
Azt hiszem, ennyit akartam. Néha visszanéztem ide, és nagyon jólesett, hogy még olyankor is olvasta valaki a blogot, amikor már lezártam. Remélem, hogy ezt is olvassa valaki, és aki esetleg szerette, amit csinálok, most is visszatér.

Szasza